RETRO RÁDIÓ

„Attila, szívünk szeretete kísér égi utadon” – Négy gyermeket hagyott árván a kiskunhalasi tragédia áldozata

Létrehozva2022. 08. 08. 19:50

Ágyneműket szállított a vásárba a román rendszámú mikrobusz, amikor frontálisan ütközött egy személyautóval. Valószínűleg elaludt a sofőr.

Kiskunhalas és Pirtó között ütközött össze vasárnap hajnalban egy mikrobusz és egy személyautó. Az elsődleges információk szerint elaludhatott a volánnál a román rendszámú kisbusz sofőrje, ezért tért át járműve a szemközti sávba. Az autó az ütközés erejétől az árokba csapódott, a kisbusz pedig az oldalára borult.

Fotó: Pixabay

A balesetről készült borzalmas fotókat ITT tudod megnézni.

Az autó sofőrjét a tűzoltóknak csak hosszas küzdelem árán sikerült kiszabadítaniuk, ám életét már nem tudták megmenteni, a férfi a helyszínen elhunyt. A mikrobusz sofőrjét és egyik utasát könnyebb sérülésekkel, míg a harmadik utast, egy fiatal nőt, súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Mint kiderült, az ágyneműkkel dugig pakolt kisbusz a halasi vásárra igyekezett.

A személyautó harkakötönyi sofőrjét rengetegen gyászolják. Attila négy gyermeket hagyott maga után, akik már hiába várják haza édesapjukat. „A bátyám 49 évesen, vétlenül autóbaleset áldozata lett” – írta a férfi testvére. Attila párja Kökény Attila Nincs semmi másom című dalával búcsúzott kedvesétől a közösségi oldalán. Az ügyben a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészete folytat vizsgálatot.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.