1 hónapja

Gyere, less be velünk a Sziget fesztiválra!

Ilyen lesz Európa egyik legnagyobb bulija Budapesten.

Szerző Ripost

A Sziget fesztivál a kezdetek óta fontosnak tartja a környezettudatosságot. Az utóbbi pár évben pedig egyik fő feladatául tűzte ki a fenntartható fesztiválozás feltételeinek teljes körű megteremtését

Idén is arra törekszünk, hogy minél kisebb lábnyomot hagyjunk magunk után. Ebben szeretnénk, hogy partnerek legyenek nemcsak a fellépők és a vendéglátósok, hanem a kiérkező fesztiválozók is 

– hangsúlyozta a Borsnak Kádár Tamás főszervező, aki szerint pazarlásnak nincs helye.

Sziget fesztivál
Fotó: Bors

A környezetterhelés minimalizálását szolgálja a takarékos vízhasználat, az önkéntesek bevonásával folyó szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás is. Ennek érdekében került bevezetésre a többször használható repohár, kivezették viszont a szívószálakat, a fesztivál vendéglátóhelyeit pedig arra kötelezték, hogy lebomló műanyagból készült evőeszközöket használjanak. 

A fenntartható fesztiválozás részeként a fesztiválhelyszín szomszédságban húzódó Galériaerdőt az ott lévő védett flóra miatt lezárják a közönség elől, igazodva ezzel ahhoz, hogy ezt a részt természetvédelmi területté minősítették át. Őket is érinti az aszály, szinte az összes aljnövényzet kiszáradt, ezért igyekeznek pormentesíteni, a fesztivál után pedig ahol csak kell, újrafüvesítik a területet. A talajterhelés enyhítésére lefektettek 21 ezer négyzetméternyi méhsejtet, és további 8000 négyzetméter alumínium felületet is leraknak. Összehasonlításképpen: ekkora mennyiséggel akár öt stadionméretű focipályát le lehetne fedni.

Arra buzdítjuk a látogatókat, hogy tegyenek fogadalmat, hogy maguk után kitakarítják a sátorhelyeiket. Mi több, aki rögzíti a fogadalmát, kikerül a nagyszínpad kivetítőjére, és Sziget pólót vagy 2023-as bérletet nyerhet

– sorolta az ösztönzőnek szánt intézkedéseket Kádár Tamás.

Évek óta visszatérő probléma, hogy átható pisiszag terjeng a rendezvény területén lévő bokrok és fák tövéből. Ezért a szervezők idén még több, még gyakrabban takarított mobilvécével készültek, és a férfiak számára külön piszoár-szigeteket hoztak létre. A buli területén 25 zuhanykonténer, 1200 mobilvécé, 600 vízöblítéses vécé, valamit 500 zuhany áll a fesztiválozók rendelkezésére, míg a biztonságot 1000 őr védi. 

Ugyancsak gondnak számított, hogy a nagyszínpad előtt koncertre várakozók a nagy melegben nem találtak árnyékos helyet, ezért idén újdonságként megszüntettek egy komplett vendéglátó tömböt, annak ellenére, hogy ez piaci szempontól roppant gyümölcsöző volt.

Itt alakítottunk ki egy várakozó területet, ahol árnyékban várhatják be egymást a különböző társaságok tagjai anélkül, hogy hőgutát kapnának. Ugyanakkor gondoltunk a gyerekekre is, akik a nagyszínpadnál külön lépcsőzetes lelátón élvezhetik a koncerteket

– mondta el a főszervező.

A 11. életévüket be nem töltött gyerekek egyébként ingyen léphetnek a fesztivál területére. A felnőtt bulizóknak pedig az a jó hír, hogy minden nap este 11 óra után fél áron vehetnek aznapi jegyet, vagyis este 11-től másnap reggel 8-ig olcsóbban juthatnak be a Szigetre, ahol sok buli és koncert úgyis csak ekkor indul be. Naponta több mint 150 koncert, előadás és egyéb program, a hat nap alatt több mint 1000 produkció mutatkozik be az 53 programhelyszínen: a zene mellett lesz cirkusz, utcaszínház, stand up és kabaré, tánc, filmvetítés, sőt még vurstli is.

76 hektáron 8000 ember szorgoskodott azon, hogy felépüljön a Sziget, melynek legnagyobb építménye idén is a nagyszínpad a maga 3000 négyzetméteres nézőterével és 500 négyzetméteres játékterével. A legnagyobb sztárokat felvonultató helyszínen egy új 400 négyzetméteres LED-fal teszi teljesebbé a képi világot, és mintegy 200 intelligens lámpa biztosítja a tökéletes látványt. Az esti-éjszakai programok már sátrakban folytatódnak, köztük a két legnagyobb, a most új néven jelentkező Freedom színpad és az új szuperfelépítménnyel és beltérrel visszatérő Ticketswap Partyaréna. Ez a két nagy sátor összesen 25 ezer fő befogadására képes. Az építés során felállítottak mintegy 23 kilométernyi kerítést is, ami olyan hosszú, hogy egy vonalban a Szigettől elérne egészen a leányfalui strandig. 

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!