
Aszály: eltűnt egy patak, ijesztően néz ki a Margit-sziget – Videó
Drámai helyzet: az aszály miatt sorra száradnak ki vizeink.
Az élővilág számára tragikus a jelenlegi aszályos időjárás. A problémát súlyosbítja, hogy az emberi beavatkozás következtében vizeink vízmegtartó képessége egyre kisebb.

„Annyira lecsökkent a víz mennyisége, hogy azok a patakok is kiszáradnak, amelyekkel korábban soha nem történt ilyen” – hívta fel a figyelmet a Pécsi Tudományegyetem Hidrobiológiai Tanszékének vezetője. Csabai Zoltán a Ripost-nak kifejtette: a szárazság mellett az is probléma, hogy amikor végül megjön a csapadék, pillanatok alatt elfolyik a víz. Ehhez az is hozzájárul, hogy a folyómedreket a szabályozás során kiegyenesítették, és eltávolítottak minden olyan dolgot, ami meg tudná tartani a vizet.

Márpedig egy patak nemcsak egy vízfolyás, hanem az élővizében több ezer faj él együtt, komplex közösséget alkotva. A Budapesti Természetvédelmi Őrszolgálat halmentésbe kezdett a Szilas-patakból: az őshonos fajokat lejjebb szállították az alsóbb, még csörgedező részekre. Két napon keresztül folyt a küzdelem, ám a halak ötöde így is elpusztult. Ráadásul vizeink a klímát is szabályozzák, és ha elapadnak, az ezen a téren is visszaüthet.
Stábunk körbejárta a leginkább veszélyeztetett folyókat és tavakat, videóösszeállításunkban láthatod a szomorú tapasztalatokat:
- Kiszáradt a 23 kilométeres Aranyhegyi-patak
Az egykor sebes áramlatú, többszáz éves patak a Pilisben ered és a Dunába torkollik. Egyik ága két víztározót is táplált, a Házirétit és a Határrétit, amik horgásztóként ismertek. - Kiszáradt Budapest legnagyobb egybefüggő mocsara
A fél négyzetkilométeres Merzse-mocsár Budapest legnagyobb összefüggő vizes élőhelye, csaknem 200 védett madárfaj él itt. A mocsár a szárazság miatt tavaly nem telítődött újra vízzel. - A Velencei-tó vízszintje a valaha mért legalacsonyabbat közelíti
Napi 0,5-1 centimétert is apad a Velencei-tó vize a jelenlegi száraz, meleg időben. A valaha mért legalacsonyabb vízállás 63 centiméter volt, most 64-nél jár a tó szintje, amely napokon belül elérheti az új negatív rekordot. - A Duna is negatív rekordokat produkál
A Duna vízállása annyira alacsony, hogy a Margit híd lábánál a Margit-sziget eddig víz alatt levő titkos részei kerültek felszínre.






