1 hónapja

Hoppá, már négy alpolgármestere van Márki-Zay Péternek

Rekordot döntött Hódmezővásárhely polgármestere: pont ugyanannyi helyettese lett, mint a fővárost vezető Karácsony Gergelynek.

Márki-Zay Péter tűzön-vízen átmegy, hogy maga köré gyűjthesse barátait és jó fizetést adhasson nekik a hódmezővásárhelyi önkormányzatnál. Ehhez még arra is képes, hogy eltávolítson a pozíciójukból neki nem tetsző embereket, vagy éppen módosítsa városának Szervezeti és Működési Szabályzatát (SZMSZ).

Erdetileg három alpolgármestere volt Hódmezővásárhelynek, Kis Andrea, Szabó János és Dr. Berényi Károly. A  polgármester azonban a három székből az egyikre saját barátját akarta leülteni, ezért április végén úgy döntött, hogy indítványozza szocialista alpolgármesterének, Kis Andreának a leváltását. Ehhez azonban a közgyűlés minősített többségére lett volna szükség, egészen pontosan nyolc képviselő igen szavazatára, ehelyett azonban csak heten voksoltak a leváltás mellett, így Márki-Zay ebben a formában nem járt sikerrel.

Már négy alpolgármestere van. Fotó: Magyar Nemzet

A polgármestert azonban nem hatotta meg a szavazás, saját hatáskörben elvonta Kis Andrea alpolgármesteri feladatait és tiszteletdíját is lecsökkentette a képviselők fizetésére.Nem politikai, hanem munkáltatói döntés született” – jelezte akkor Márki-Zay, aki szerint lépését „a hivatalban és a vásárhelyi politikai közösségben régóta fennálló feszültség indokolta”.

Az már akkor kiderült, hogy kit szánt volna Kis Andrea helyére. Az alpolgármester leváltásával egy időben ugyanis Gyöngyösi Ferenc, helyi képviselő és diszkótulajdonos alpolgármesteri kinevezésére tett javaslatot a polgármester. Gyöngyösié Hódmezővásárhely egyik szórakozóhelye, a „Penna”, és természetesen a tagja Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalmának. „A döntéstől függetlenül Gyöngyösi Ferenc külön juttatás nélkül is segítséget nyújt a város vezetésében” – írta április végén Márki-Zay, világossá téve, hogy barátjából úgyis alpolgármestert csinál.

A június végi képviselő testületi ülésre már nem kizárólag Kis Andrea leváltását tűzte ki napirendi pontnak, hanem Hódmezővásárhely Szervezeti-és Működési Szabályzatának a módosítását is. Mikor kiderült, hogy a város Fideszes képviselői ezúttal is távolt tartják magukat a szavazástól, levette napirendi pontról az alpolgármester leváltását, mondván, a saját frakciójának az álláspontját ismeri. Márki-Zay tehát a fideszesek voksaitól várta volna, hogy megszabadul Kis Andreától, mikor azonban ez nem jött össze, előhúzta kalapjából az SZMSZ módosítás megszavazását. Ebben azt kezdeményezte, hogy a városnak ne csak három, hanem négy alpolgármestere is lehessen. Miután ezt 8 igennel támogatta a testület, gyorsan meg is választották negyedik alpolgármesternek Gyöngyösit, aki bár Márki-Zay áprilisi ígérete szerint juttatás nélkül is segít, mostantól havi 1,2 millió forintnyi bérezésben részesül majd.

„A polgármester legfontosabb dolga a város keddi közgyűlésén, hogy sikerül-e végre leváltatnia az őt hatalomba segítő szocialista Kis Andreát, vagy esetleg egy negyedik, fűnyírásügyi alpolgármestert meg tud-e választatni a képviselőivel. A városhoz méltatlan politikai könyökharcban és a negyedik alpolgármester megválasztásának bohózatában nem veszünk részt, ezért távol maradunk a holnapi közgyűléstől” – írták a helyi fideszes képviselők az esetről.


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kitálalt egy barát Kulcsár Edináról

mandiner.hu

Videón Karácsony Gergely főpolgármester hülyét csinált magából

magyarnemzet.hu

Felidegesítették, Dibusz nehezen őrizte meg a nyugalmát

ripost.hu

Most jött: Tragédia történt Zalában, egy halott, több sérült

borsonline.hu

Kutyával ült a matracon, így fulladt vízbe a kétéves kislány a Balatonnál

ripost.hu

Mi ez már megint? Teljesen megőrül az időjárás

ripost.hu

Hoppá! Shane Tusup Pap Dorcinak üzent

ripost.hu

Gyilkos szódabikarbóna: soha ne dőlj be ennek a kerti trükknek

ripost.hu

Gömbölyű mellek és brutál popsi, nem szégyenlős az érzéki üzletasszony

További cikkek

INSIDER

Támogatás: kiderült, kik kaphatnak kedvezményes áron 4220 kWh áramot

INSIDER

Roham indult a hűtő-fűtő klímáért

INSIDER

Napelemekkel is csökkenthető a rezsi, még lehet pályázni

INSIDER

A világ baráti és ellenséges része is felfigyelt Orbán Viktor dallasi beszédére

INSIDER

Gyere, kukkants be velünk a Szigeten a backstage-be! – videó

INSIDER

Újraindult a Barátság vezeték, csütörtökön Magyarországra is megérkezik a kőolaj

INSIDER

Könnyítés a katás vállalkozóknak - könyvelő magyarázza el, mit jelent ez a gyakorlatban

INSIDER

„Nagyon szeretjük!” – 2 milliót ajánl a család, az egész ország a súlyos szívbeteg, budapesti apát keresi