A magyar katonák helyt álltak Koszovóban

POLITIK
10 hónapja

Az év átverése: főbérlője debreceni lakását akarta eladni egy férfi, akiről azt sem tudják, kicsoda

Sem a lakást kiadó tulajdonos, sem a lakást megvásárolni akaró nő nem kért iratokat a fiatalembertől. Most egy elmosódott fotóval futnak a pénzük után.

Egy lakástulajdonos, és egy lakásvásárló is mintapéldája lett annak, hogyan nem szabad ingatlant kezelni. Történt ugyanis Debrecenben, körülbelül egy hónappal ezelőtt, hogy egy panellakás tulajdonosa kiadta ingatlanát. Nem is akárhogy. „Nem kértem el az igazolványát, amikor az albérleti szerződést kötöttük. Adott egy hónap albérleti díjat és egy hónap kauciót” – vallotta be a lakás tulajdonosa, hozzátéve, hogy utólag kiderült, hogy a fiatalember a szerződésben hamis adatokat adott meg.

Hamis adatokat adott meg. Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

„Nagyon hihető és meggyőző volt!”

A lakás tulajdonosát egy hónappal később érte a döbbenet. Egy számára ismeretlen nő hívta fel és közölte, hogy lefoglalózta lakását. Igen ám, csakhogy az albérlőnek adta oda a pénzt, aki utána azonnal felszívódott. Mivel korábban hamis adatokat adott meg, senki sem tudja, hogy valójában kicsoda, mindössze egy elmosódott fotójuk van arról, hogy egy fiatalember belép egy ajtón. Mint kiderült, a lakást megvásárolni szándékozó nő sem járt el túlzottan körültekintően „Személyesen tárgyalt vele a fiatalember az eladásról. A hölgy adott neki foglalót, de nem ügyvéd jelenlétében, a papírt a foglalóról ott írták meg a lakásban” – számolt be a lakás tulajdonosa az elképesztő történetről. Most jobb híján egy elmosódott fotóval és 100 ezer forintos nyomravezetői díjjal keresik a csalót.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mindössze 17 évesen világbajnok lett Márton Luana

origo.hu

Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten

mindmegette.hu

Így melegítsd fel a pizzát, és olyan lesz, mintha frissen sült volna

magyarnemzet.hu

Mbappé bejelentette, melyik csapatnál játszik a következő idényben

mindmegette.hu

Indul a poloskainvázió – így védekezhetünk a büdösbogár ellen

hirtv.hu

Lindsey Graham szenátor szerint a legjobb módja a pénz elköltésének, ha oroszok halnak meg

origo.hu

Döbbenetes dolgot árult el magáról Köllő Babett

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2023. május 29-június 4.: a Mérleg Hold békét, a Nyilas telihold lobbanékony hangulatot hoz

ripost.hu

Megrázó vallomást tett a családanya: "az orvosok kétszer is elhajtottak, most pedig már csak egy hetem van hátra"

ripost.hu

Ne dobd ki a használt teafiltert, nyáron életmentő lehet

ripost.hu

Elképzelhetetlen fájdalom: két testvérét meg tudták menteni a szüleik, de az angyalarcú 5 éves kislány meghalt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Exkluzív interjút adott a börtönből a kisfiával végző magyar anya - videó

INSIDER

Íme a videó, Karácsony Gergely belemondja a kamerába, hogy szerinte háborúban állunk

INSIDER

Megdöbbentő fordulat: hátulról szúrták le – így halt meg a Deák téri gyilkosság áldozata

INSIDER

Egy ország gyászolja Suhajda Szilárdot – képeken a csúcskísérlet

INSIDER

Nincs menekvés: durva vihar csap le az országra

INSIDER

Helytálltak a magyar katonák Koszovóban

INSIDER

Megrendítő: szörnyű hírt közöltek az orvosok a 6 éves Dórikával, de a kislány egy pillanatig sem adja fel

INSIDER

Mesterséges intelligencia segítségével hamarabb felismerhetőek a depressziós tünetek