RETRO RÁDIÓ

Félmilliós értékű összelopott szajrét adott el potom 60 ezer forintért

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 07. 07. 21:30

Börtönbüntetés mellett kártérítésre is köteleznék az elkövetőt.

A 25 éves salgótarjáni férfi egy helyi cég épületének a tetejéről szedte össze a tetőfedésre használt horganylemezeket, felszakítva és lemezollóval széttrancsírozva őket. Társával egy zsákba gyömöszölték zsákmányukat, amit a közeli méh-átvevőhelyen értékesítettek. Ezt még négyszer eljátszották, így összesen 130 kilónyi fémet adtak le hulladékként, amiért alig több mint 60 ezer forintot kaptak, holott azok eredeti értéke ennek a tízszerese

Fotó: Ügyészség

Az elkövető úgy került a rendőrség látóterébe, hogy közúti ellenőrzésen megállították, ahol a létező összes szabálysértést sikerült bepipálnia: kiderült, hogy két jogerős végzés alapján is eltiltották a járművezetéstől, de a motorját is kivonták már korábban a forgalomból, ráadásul a férfi totál kába állapotban volt, csak összefüggéstelen beszédre volt képes. Emiatt vér- és vizeletminta-vételre állították elő, ami alapján megállapították, hogy szervezetében N-etil-hexedron nevű, kábítószernek minősülő anyag volt.

Emiatt most egyszerre vádolják a vagyon elleni bűncselekményekkel, eltiltás hatálya alatti vezetéssel és kábítószerbirtoklással. Az üzletszerűen elkövetett lopással okozott csaknem 600 ezer forintos kár és a „csak” feleakkora bűnügyi költéség megfizettetését is indítványozta a Salgótarjáni Járási Ügyészség. Amennyiben a férfi a bíróság előkészítő ülésén beismeri bűnösségét, vele szemben 2 év 8 hónap szabadságvesztés és 2 év közúti járművezetéstől eltiltás az úgynevezett mértékes ügyészi indítvány.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.