RETRO RÁDIÓ

Stiklinek nevezte a miniszterelnök a Ryanair húzását

ORBÁN Viktor
Létrehozva2022. 06. 10. 16:00

Utólag is ráterhelik a légiforgalmi adót az utasokra, elektronikus levélben tájékoztatták arról őket, hogy fejenként 10 eurót, azaz 3900 forintot automatikusan levonnak a foglaló bankkártyájáról. Ha nem tetszik, lemondható a repjegy.

A korábban lefoglalt repjegyekre is kirótta a Ryanair légitársaság a Magyar Kormány által június 4-én bevezetett új légi forgalmi adót, amelyet a július elseje után induló járatok utasai után kell megfizetni.

Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy szerinte néhány kis stiklit leszámítva nem fogják áthárítani az emberekre a cégek az extraprofitadót, valószínűleg a légitársaságra gondolhatott. 

ORBÁN Viktor
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher / MTI

A Ryanair levelében az Általános Szállítási Feltételeik 4.2.2. cikkére hivatkozik. „Tekintettel arra, hogy a légitársaságok és az utasok nem kaptak időben információt erről az adóról, ezúton tájékoztatjuk, hogy x számú foglalása vonatkozásában esedékes adó összegével megterheljük a kártyát, amivel a foglalás készült” – küldték el a korábban július elseje utánra repjegyet foglaló utasaiknak az e-mailt.

Amennyiben az utas nem fogadja el ezt, akkor lemondhatja foglalását, ekkor 7 munkanapon belül teljes visszatérítést fog kapni bankkártyájára.

Visszamenőleg is ráterhelték az utasokra az adót. Fotó: Pixabay

A kormány június 4-én a kihelyezett kormányülésen fogadta el a 2023-as költségvetést, és döntött az extraprofit-különadók kivetésének szabályairól. Az elhúzódó háborús helyzet miatt létrehozott rezsivédelmi és honvédelmi alapba azoknak a szektoroknak kell különadót fizetniük, amelyek extraprofitra tettek szert az elmúlt időszakban, idetartoznak a bankok, a biztosítók, a nagy kereskedelmi láncok, az energiaipari és kereskedőcégek, a telekommunikációs vállalatok, a légitársaságok, és a gyógyszerkereskedők. A Ryanair azonnal közleményt adott ki, melyben „több mint ostobaság”-nak nevezték a különadót, szerintük ugyanis a légitársaságok ne termelnek különadót. Fenyegetőztek is, kijelentették, hogy amíg a magyar kormány nem vonja vissza a különadót, addig a Ryanair olyan piacokra helyezi át a kapacitásait, ahol csökkentik a légitársaságok és a repülőterek terheit. Közleményükben arról nem esett akkor szó, hogy az utasokra terhelik a számukra kivetett adót, azt sutyiban, az utasoknak küldött levélben jelentették csak be.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.