Létrehozva: 2022.06.15.

Rosszul lett és meghalt Máté az iskolában - Megszólalt a gyászoló édesanya

Első óra közben zuhant ki eszméletlenül a padból a 13 éves Máté.

Szerző Bors

 Mécsesek, emléklapok és fotók tucatja áll a hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola bejárata előtt, emléket állítva annak a felfoghatatlan tragédiának, ami hétfőn reggel történt az intézményben. 

Fotó: TV2

 

Mosolyogva ment az iskolába 

Az iskola 13 éves tanulója, az életvidám, mindenki által szeretett S. Máté ugyanis az első tanítási óra előtt minden előzmény nélkül, eszméletlenül zuhant ki a padból. A kisfiút ezután két tanár is próbálta újraéleszteni, majd a mentők egy órán keresztül harcoltak az életéért, de hiába: Máté szervezete feladta a harcot. A Borsnak a fiú gyászoló édesanyja elmondta: semmi jele nem volt a borzalomnak. "Aznap is, mint mindig, mosolyogva és nevetve ment iskolába, szeretett oda járni. Nevetve váltunk el akkor, utoljára egymástól" – mondta a lapnak Ilonka. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tragédiát, Ilona is csak annyit tud: fia szíve megállt. 

Régóta szívbetegséggel küzdött, szívzöreje volt. Jártam is vele Pestre a kardiológiára ezért, de emellett egészséges volt, gyógyszert nem szedett, élénk volt, mert a betegsége kontroll alatt volt, folyamatosan ellenőrizték 

– tárta szét a kezét könnyes szemmel az asszony. 

 

Érte küzdöttem éjjel és nappal

A fiú túlsúlyos volt, egy trauma miatt evésbe fojtotta bánatát. 

"Július első hetében lesz három éve, hogy elvesztette az édesapját. Ezt nem tudta feldolgozni, ezért bánatát az evésbe fojtotta. Ezért pszichológushoz is vittem, az utóbbi időben pedig fogyni is kezdett" – mesélte lehajtott fejjel Ilona. Bár azt pletykálták, hogy Máté energiaitalt fogyasztott halála előtt, édesanyja elmondta, hogy ez nem volt igaz.

"Nagyon ritkán ivott energiaitalt, aznap reggel pedig egyáltalán nem fogyasztott ilyesmit, a fiam nem az energiaitaltól halt meg. Nem tudom, mi történhetett. Felfoghatatlan ez az egész. Az apja elvesztése után ketten maradtunk, ő az egyetlen gyermekem, nekem csak ő volt, érte küzdöttem éjjel és nappal"– zokogta az anya. Elmondta: Máté alig várta a szünetet, a jövőre vonatkozóan is rengeteg terve volt.

 

Leírhatatlan bánat mardossa

"Burkoló vagy festő akart lenni, ezért is tanult, járt iskolába. Nem tudom, hogyan lesz ezután. Ez a legnagyobb fájdalom egy szülőnek, egyszerűen leírhatatlan" – ingatta a fejét. Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint bűncselekmény nem történt, a fiú természetes halállal vesztette az életét, így sem közigazgatási, sem büntetőeljárást nem folytatnak. A halál pontos okát szakértő állapítja majd meg. 

Szerző Bors

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra