RETRO RÁDIÓ

A Tiszából mentették ki a fuldokló férfit a gimnazisták – megszólaltak a hősök

A Tiszából mentették ki a fuldokló férfit a gimnazisták – megszólaltak a hősök
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 09. 06:50
Frissítve2022. 06. 09. 07:48

A négy fiú egy percig sem gondolkodott, hogy mit tegyen.

Bizonyára egész életében emlékezni fog a hétfői napra a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium négy diákja. A kilencedik évfolyamos Besenyei Péter és Sallós Károly, valamint a tizenegyedikes Kovács István és Szabó Bence ugyanis egy bajba került embert mentettek ki a Tiszából. A fiúk egy egyhetes táborozási programon vesznek részt, s vasárnap érkeztek Tivadarhoz.

Fotó: Pixabay (Képünk illusztráció!)

„A hétfő volt a tábor első hivatalos napja. Délelőtt kenutúrán vettünk részt és az ebéd után lementünk a tivadari szabadstrandra” – mesélte tanáruk, Süveges Ferenc a szoljon.hu-nak. Mint mondja, a szabadstrandon egy 50-60 év körüli férfi merészkedett be a vízbe baráti társaságával.

Egy idő után arra lettünk figyelmesek, hogy barátai kiabálnak, hogy „nem tud úszni, nem tud úszni”, aztán a Tisza sodrása elragadta, az örvény is lehúzta egy helyen a víz alá. Ekkor több diákunk is úgy döntött, hogy saját testi épségét nem kímélve utána úszik és megpróbál segíteni.

István azonnal a folyóba vetette magát, majd a másik három fiú is csatlakozott. Nem estek pánikba, sőt: kimentették a férfit, aki a barátai támogatásával végül elhagyta a partot. Mindez délután 4-5 óra között, gyakorlatilag öt perc alatt zajlott le.

„Profi diákjainknak a parton tartózkodók közül sokan gratuláltak és elismerően szóltak hozzájuk, mert nagyon nagy dolgot vittek véghez” – emelte ki a tanár.

István hallotta meg elsőnek a segélykiáltásokat

Épp a Tiszában fürödtem, s arra lettem figyelmes, hogy három felnőtt férfi rohan befelé a vízbe, miközben azt kiabálják, hogy „nem tud úszni, nem tud úszni”. Erre nyomban feléjük indultam

– mesélte István, aki elsőre azt hitte, talán csak viccelődnek a férfiak.

„Amint megláttam, hogy valaki elmerült a vízben, egyből elindultam felé és kiabáltam a többieknek, hogy jöjjenek segítsenek! Aztán együtt sikeresen kiúsztunk a partra. Meg sem fordult a fejemben, hogy bajba is kerülhetek. Miután jól úszom, éreztem magamban erőt ahhoz, hogy segítsek” – hangsúlyozta a tizenegyedikes kisújszállási fiú.

Amikor meghallottam Pistit, nem mérlegeltem, hogy viccel-e vagy sem, mert nem láttam a víz alatt lévő férfit. Amikor aztán felbukkant a feje, gondolkodás nélkül segítettem kihúzni a bajba jutott fürdőzőt

– mondta Péter, akinek gyakorlatilag a kezébe adta az eszméletlen férfit István.

„Csak akkor kezdtünk el gondolkozni mi is történt pontosan, amikor partot értünk, de akkor, ott a vízben nem mérlegeltünk semmit. Az eset még friss, fel kell dolgoznom a történteket, de jó érzés, hogy segíteni tudtam. Rendőrnek készülök, azt is mondhatjuk így utólag, hogy ez volt az első sikeres próbatételem.”

Tanáruk szerint, ha akkor nincsenek a helyszínen a fiúk, a férfi már biztos nem él, elsodorta volna az ár.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.