RETRO RÁDIÓ

Rusvai Miklós elárulja: így kerülheted el a majomhimlőt

Rusvai Miklós
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 05. 30. 17:50

A virológus elmondta a Ripostnak, mi mindenre érdemes odafigyelni.

A majomhimlő veszélyes betegség, de évtizedek, sőt több, mint két évszázad óta létezik ellene védőoltás. Hogy mit kell róla tudni és felvehető-e már most, arról dr. Rusvai Miklós beszélt a Ripost-nak.

Rusvai Miklós
Fotó: Origo

A fekete himlő elleni oltás megvéd

„A majomhimlő elsősorban a fiatal generáció betegsége. Itt most ők a veszélyeztetettebbek, egyszerűen azért, mert akik 1979 előtt születtek és megkapták a fekete himlő elleni védőoltást, egész életükben legalább részlegesen védettek a majomhimlő ellen is, mivel a fekete himlő elleni oltás életre szóló, bár idővel halványuló védettséget ad, szemben a koronavírussal, ami ellen az oltást időnként ismételni kell” – árulta el a virológus a Ripost-nak.

majomhimlő
Fotó: MTI

1978-ban diagnosztizálták az utolsó fekete himlő esetet, így ezután a kötelező védőoltás is megszűnt. Tehát azok fogékonyak teljesen a majomhimlővel szemben, aki 1979-ben vagy azután születtek.

 

Csökkenthető a fertőzésveszély

„Ne simogassunk majomhimlőst és ne járjunk szexpartikra!” – viccelődik a virológus, amikor azt kérdezzük, hogyan csökkenthető a majomhimlő-fertőzés veszélye. Majd komolyra fordítja a szót Rusvai Miklós: „Aki Afrikába utazik, ne próbálja ki a különböző helyi étkeket és kezelje óvatosan az ottani állatokat. A fertőződés ugyanis nagyon sokszor állatok révén kerül át az emberre. Nagyon vigyázzunk az Afrikából importált egzotikus rágcsálófajokkal, mert ezek is közvetíthetik a fertőzést.”

 

A védőoltás a fekete himlőt már megszüntette

A szakember szerint a majomhimlő elleni védőoltás alkalmazása az érintett területeken indokolt.

„Ez az első védőoltás, amit tudatosan használt az emberiség, és közel kétszáz éven át teljesítette a kötelességét, ráadásul olyan jól, hogy a betegség, ami ellen létrehozták, meg is szűnt a Földön. Tehát ez a vakcina bizonyította a képességeit és azt, hogy ártalmatlan” – nyugtat meg mindenkit a virológus, aki a jelenlegi esetszámnál nem tartja indokoltnak a védőoltás újbóli bevezetését.

„Úgy gondolom, ha be is vezetik, akkor 'gócoltás' formájában teszik majd. Vagyis a majomhimlős esetek környezetében élőknél, a családtagoknál, ismerősöknél, azoknál, akikkel a háromhetes lappangási idő alatt találkozott a fertőzött személy. Amennyiben nem sikerül megfékezni, felszámolni ezt a járványt, lehet, hogy indokolt lesz újra általánosan is alkalmazni – elsősorban Afrikában. Nem a kisszámú amerikai és európai eset az, ami ezt indokolttá teszi” – vélekedik a szakember, aki kijelentette: jelen állás szerint, ránk nézve nem jelent veszélyt a majomhimlő.

Ha valaki mégis szeretné, felveheti most a majomhimlő elleni védőoltást Magyarországon? – tettük fel a kérdést.

„A majomhimlő ellen védő, eredetileg a fekete himlő ellen készített védőoltás stratégiai készletei megvannak, de EU-s fennhatóság alá tartoznak, valamint a magyar hatóságok engedélye is szükséges ahhoz, hogy hozzáférhetők legyenek. Tehát egyelőre nincs mód arra, hogy bárki felvegye a védőoltást” – közölte dr. Rusvai Miklós.

Oltóanyagot vásárol az EU a majomhimlő ellen „Az Európai Unió úgy döntött, hogy a tagállamok közösen vásárolnak oltóanyagot és antivirális szereket a majomhimlő ellen” – közölte Richard Bergstrom, Svédország oltási programjainak irányítója. Az EU a dániai székhelyű Bavarian Nordic biotechnológiai vállalat által gyártott Imvanex vakcinából, valamint az amerikai Siga Technologies vállalat Tecovirimat nevű vírusellenes gyógyszeréből rendel. A hírek szerint nagyjából egy hét múlva aláríják a szerződéseket, az első szállítások pedig akár már júniusban megkérkezhetnek.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.