INSIDER

Szerző Ripost

2 hónapja

Könnybe lábad a szem: így öleli egymást az SMA-s Zente és legjobb barátja – fotók

A két gyerek a betegsége révén ismerte meg egymást.

Szerző Ripost

Az SMA-s gyerekek, bár többet küzdenek, hogy járni tudjanak, és minden téren megfelelően fejlődjenek, semmiben sem különböznek ép társaiktól. Zentét egy ország ismeri, és köztudott, hogy amióta beszélni tud, szeret csacsogni, a videókon rendszerint be nem áll a szája és aranyosan magyaráz, mint bármelyik vele egykorú gyermek. 

Fotó: Facebook

A kisfiú jó barátja Olivér, akit még félévesen, a betegsége révén ismert meg, és azóta is jóban vannak. A két, SMA-val küzdő fiú ma már állni is tud, ami régen elképzelhetetlen volt számukra.

Léteznek régi barátságok. 4 év barátság talán nem tűnik olyan soknak, kivéve ha az egyik fél 4 éves a másik pedig 5! Igen, Zente 2018-ban született és fél évesen a kórházban ismerkedett meg Olival, aki egyben sorstársa is. Együtt cseperednek és együtt küzdenek egy eddig végzetesnek hitt betegséggel szemben. A gyógyszerek adják a lehetőséget a fejlődésre. Kitartásukkal pedig maximálisan élnek is ezzel a lehetőséggel. Szorgalmasan és fáradhatatlanul igyekeznek – néha félelem és könnyek közt is – fejlődni, erősödni

– fogalmazott posztjában Zente édesanyja, aki tündéri fotókat is mutatott a srácokról:

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Pokoli járványt szabadíthat a világra egy rejtélyes lény

mandiner.hu

Mi történik a zaporizzsjai atomerőműnél?

borsonline.hu

15-ször robbant a kéj, mielőtt a szülők rájöttek, hogy diákjával szexel a tanársegéd

mandiner.hu

Rudy Giuliani megígérte, hogy Trump győzelme esetén megrohamozzák Biden összes házát

ripost.hu

Nem hiszed el, hányan vigyáznak a bulizókra a Szigeten

magyarnemzet.hu

Újabb céltalan tüntetés, ahol a hídfoglalás volt a cél

borsonline.hu

Facebookra posztolt a vérrel borított nő: Megöltem a gyerekeimet

life.hu

Scitec Muscle Beach: Egy fesztivál, amit körbeleng a kitartás és az erő (x)

ripost.hu

Búcsút mondhatunk a nyárnak? Ilyen időjárás vár ránk

ripost.hu

Először beszélt felesége haláláról a TV2 egykori sztárja

ripost.hu

4 csillagjegy, akik mágnesként vonzzák magukhoz a pénzt

További cikkek

INSIDER

Aprólékosan megtervezték az idei tűzijátékot, kiderültek a részletek

INSIDER

Támogatás: kiderült, kik kaphatnak kedvezményes áron 4220 kWh áramot

INSIDER

Roham indult a hűtő-fűtő klímáért

INSIDER

Napelemekkel is csökkenthető a rezsi, még lehet pályázni

INSIDER

Halálos fertőzés terjed Magyarországon, Müller Cecília kiadta a riasztást

INSIDER

Kiadták a riasztást: brutális jégeső csap le az országra

INSIDER

Újabb darázstámadás: azonnal rohantak a kórházba a menyasszonnyal

INSIDER

„Az angyalok vigyázzanak rád!” – szívfacsaró sorokkal búcsúzik a halálra nyomott 5 éves fiától az anya