Létrehozva: 2022.05.22.

Nincs vetélytársa a 86 éves futónőnek Magyarországon

Lóki Tamásné Marika néni fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel fut minden nap.

Szerző Ripost

Harminc év után a munkahelyén rendezett asszonytornán kezdett ismét sportolni a pécsi Lóki Tamásné Marika néni. Azóta – már több mint harminc éve – lelkes résztvevője a futóversenyeknek. 
„A futás az életemhez tartozik, el sem tudnám képzelni nélküle!” – magyarázta a Ripost7-nek.

Hétvégén pihenek, de minden hétköznap lemegyek a pályára. Két körrel bemelegítek, utána gimnasztika, futóiskola következik, aztán sprintelek párat. Az, hogy mennyit futok, változó, ma már érzésre csinálom.

Fotó: BERÉNYI IBOLYA

Gimnazistaként kezdte, abbahagyta

Marika néni még gimnazistaként kezdett futni, de közel 30 évig ülőmunkát végzett a postán és nem sportolt. 
„Amikor a munkahelyemen rendeztek egy asszonytornát, jó volt végre újra mozogni. Ez adta a lendületet, hogy újra futni kezdjek. A 80-as évek végén már indultam egy-két versenyen is, de igazán akkor jutott erre időm, amikor nyugdíjba mentem” – mesélte a szenior sprinter.

Fotó: BERÉNYI IBOLYA

Magyarországon nincs versenytársa

„Mára már összerázódtunk a sporttársakkal. Teljesen más fiatalon futni, mint ennyi idősen: egymásnak drukkolunk és örülünk, ha találkozunk egy-egy versenyen” – mondta Marika néni. Most már főként nemzetközi versenyeken vesz részt, számtalan érmet szerzett már. Magyarországon nincs ellenfele a korosztályában. „A hétköznapokban egyedül futok, Pécsen kevés szenior versenyző van, ennyi idős, mint én vagyok pedig az egész országban nincs” – mesélte az asszony. „Az európai versenyekre könnyebben eljutok. Saját magam fizetem a szállást és az utazást, így a távolabbi világbajnokságok sokszor már nem férnek bele.”

Fotó: BERÉNYI IBOLYA

Az Európa-bajnokságokon mindig dobogós helyezést ért el, a legutóbbi portugáliai versenyen aranyérmet nyert. Nyáron Finnországba készül egy világbajnokságra, de egy japán versenyt is tervez.
„A jövő évi japán versenyre félretettem a Monspart Sarolta-díjamat” – büszkélkedett.

Lóki Tamásné Marikának Novák Katalin adta át a Monspart Sarolta-díjat. A díjjal kapott összegből utazik Japánba versenyre.

NOVÁK Katalin; LÓKI Tamásné
Fotó: MTI

Másokat is ösztönöz a példájával

2021-ben kapott Monspart Sarolta-díjat példamutató életútjáért, a sport iránti elhivatottságáért, az idősek mozgásra ösztönzéséért.
Jóleső érzés, hogy példaképként tekintenek rám, de én nemigen szeretem a nyilvánosságot. Ehhez hozzá kell szokni. Sokan megszólítanak az edzés során, fiatalok is és azt mondják, hogy én vagyok a példaképük, mert szorgalmasan futok, mindig mozgok. Szomorúan látom, hogy sok fiatal csak a telefonját nyomkodja

 – vallotta be a futónő. 

Én mindenkinek azt tanácsolom: fusson! Nem muszáj annyit futni, mint én, de a mozgás, a friss levegő nagyon fontos. Aki nekikezd, először sétáljon, utána járjon egyre gyorsabban, fokozatosan növelje a tempót, és meglesz az eredménye! Sokkal frissebb, fittebb lesz. Nekem könnyebben megy a házimunka is!

Családja örül annak, hogy a nagyi sportos, és nagyon büszkék rá.

„Egy unokám van, nyolcadikos, ő is sportol, nemrég kezdett el kosarazni és szeret biciklizni. Remélem, követi a példámat és ezáltal sokáig él majd jó egészségben!”

 

A rendszeres sport előnyös hatásai:

– csökkenti a keringési betegségek kialakulásának esélyét; 
– segít az elhízás megelőzésében, a fogyásban;
– javul az anyagcsere, csökken a koleszterin- és a vércukorszint;
– segíti a csontállomány, csontsűrűség megőrzését; 
– normalizálja a vérnyomást;
– javítja a koordinációs képességet, egyensúlyérzéket;
– növeli az ellenálló képességet a fertőzésekkel szemben;
– javítja a hangulatot és a közérzetet;
– új edzőtársakkal gazdagítja a szociális kapcsolatokat.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast