4°C
14°C

Beáta, Izolda névnapja

RETRO RÁDIÓ

Titokban, egy parkban egyeztetett Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András

Titokban, egy parkban egyeztetett Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András
WM
Szerző
WM
Létrehozva2022. 04. 27. 09:35
Frissítve2022. 04. 27. 10:29

Gyurcsány eligazítást tartott, úgy tűnik, készül a DK-Momentum szövetség.

Fekete-Győr András tegnap délután az utcán kapott eligazítást Gyurcsány Ferenctől

– írta közösségi oldalán Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője ennek alátámasztásául két fotót is közzétett a parkban megvalósult találkozóról.

A képek tanúsága szerint jó diák módjára hallgatta végig a baloldal vezérének útmutatásait a momentumos frakcióvezető. Vélhetően azért találkoztak egy parkban, mert így igyekeztek elkerülni azt, hogy kölcsönösen felvegyék hangfelvevővel mindazt, amiről beszélnek 

– fejtegette Deák Dániel. Az elemző szerint elképzelhető, hogy Gyurcsány Ferenc létre akarja hoznia 2010 előtti MSZP–SZDSZ-koalíció másolatát, a DK–Momentum-koalíciót.– Így akar ismét miniszterelnök lenni. Ennek érdekében Gyurcsány már bedarálta vagy meggyengítette a Jobbikot, az LMP-t és az MSZP-t is, így ők már nem lesznek tényezők. Most felkészül a Momentum… – vetítette előre Deák Dániel. 

Ripost hírek
Orbán Viktor Hódmezővásárhelyen: Brüsszel, Kijev és a Tisza összejátszanak a magyar emberek ellen. Nem szabad hagynunk, hogy Magyarországon ukránpárti kormány alakuljon!

Orbán Viktor Hódmezővásárhelyen: Brüsszel, Kijev és a Tisza összejátszanak a magyar emberek ellen. Nem szabad hagynunk, hogy Magyarországon ukránpárti kormány alakuljon!

Áprilisban sorsot választunk magunknak. Hiába követelőzik Brüsszel és Kijev, nem fogjuk tönkretenni Magyarországot a kedvükért! Nem engedhetjük, hogy a pénzünket Kijevbe, a fiainkat pedig Ukrajnába küldjék! Magyarországon csak a Fidesz képes kivédeni a hazánkat fenyegető veszélyeket és megvédeni az ország biztonságát!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.