RETRO RÁDIÓ

Nagyot erősödött Budapesten is a Fidesz

Nagyot erősödött Budapesten is a Fidesz
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 04. 15. 09:50
Frissítve2022. 04. 15. 10:10

Fontos győzelmet aratott a Fidesz Budapesten, a 14. számú körzetben. Dunai Mónika - 2014-es és 2018-as választókerületi sikere után - meg tudta tartani egyéni mandátumát 2022-ben is. Mindezt pedig úgy, hogy most kapta a legtöbb szavazatot. Ez a győzelem volt a leglátványosabb példája a kormánypártok budapesti erősödésének, amely más körzetekben is meglátszott: korábban biztos baloldali körzetekben lett nagyon szoros az eredmény.

Dunai Mónika a szavazatok 44,66 százalékával (25 114 szavazattal) legyőzte Szilágyi Györgyöt, az baloldali összefogás jobbikos jelöltjét, aki a voksok 43,98 százalékát (24 733 szavazatot) szerezte meg a budapesti 14-es választókerületben.

Fotó: Facebook

A választókerületben 1994-ben, majd pedig 2002-ben és 2006-ban is az MSZP diadalmaskodott. A Fidesz fölénye 2010 óta tart, mivel azóta mind a parlamenti, mind az önkormányzati választásokat megnyerték ebben a választókerületben. Dunai Mónika 2014-ben győzött először a választókerületben a szavaztok 43,01 százalékával. 2018-ben pedig a szavazatok 41,17 százalékával védte meg mandátumát. Jól mutatja Dunai mostani győzelmének a jelentőségét, hogy mind 2014-ben, mind 2018-ban kisebb szavazataránnyal nyert, mint 2022-ben. Dunai most szerezte a legtöbb szavazatot (25 114) is az eddigi három olyan voksolás közül, amikor elindult. 

Emlékezetes, Gyurcsányék korábban magabiztosan állították, hogy Budapesten minden egyéni választókerületet meg fognak nyerni, ez lett volna a minimum feltétele országos győzelmüknek is. Dunai Mónika győzelme után biztossá vált, hogy ez nem válik valóra, baloldali összefogás antiszemita jelöltje, a jobbiks Szilágyi György pedig 12 év után inthet búcsút a parlamenti munkának.

Dunai Mónika a HírTV-nek arról beszélt, hogy Budapest legmenőbb kerülete lesz a tizenhetedik. 

Nagyon fontos, hogy az emberekkel beszélgessünk, hogy hallgassuk meg a kis közösségeknek - a családoknak - és a nagy közösségeknek - a civil szervezeteknek és az egyházaknak - a véleményét 

- említette Dunai Mónika a siker egyik okát.

Dunai sikere abból a szempontból is nagyon fontos volt, hogy egy antiszemita jelöltet győzött le. A választás előtt látott napvilágot, hogy a The Jewish Voice újabb antiszemita jobbikos politikus botrányát derítette ki. A lap arról írt, hogy az ellenzéki párt prominens politikusa, Szilágyi György beszédet mondott a neonáci Árja Testvériség védelmében.

Az amerikai neonáci börtöntöltelékekből álló Árja Testvériség (Aryan Army) nevű, számos bűncselekménnyel és gyilkossággal meggyanúsított bűnszervezet. A The Jewish Voice honlapjára feltöltött videó tanúsága szerint Szilágyi György azzal védte a skinhead- frizurát és horogkeresztes tetoválást viselő bűnözők által vezetett csoportot, hogy az Aryan Army, azt ha mindenki tudná, soha nem volt náci jelkép, ez az amerikai börtönökben a fehéreknek a csoportosulása, ami ugyanúgy megvan a feketéknek is, ez egy érdekvédelmi szervezet.

A jobbikos politikust Bohár Dániel próbálta volna az ügyről kérdezni, nem sok sikerrel. Szilágyi ugyanis végig hárított, „További jó munkát kíván" a riporternek, majd arra szólítja fel Bohárt, hogy kérjen bocsánatot Jakab Pétertől. Az nem derül ki, hogy miért.

(via Origo)

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.