RETRO RÁDIÓ

Kormányinfó: Gulyás Gergely bejelentései egy helyen

GULYÁS Gergely
WM
Szerző
WM
Létrehozva2022. 04. 21. 10:16
Frissítve2022. 04. 21. 10:32

Megtartották a választások utáni első Kormányinfót.

Soha egyetlen pártszövetség sem kapott ennyi szavazatot

Gulyás Gergely köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson. Három kiemelkedően magas részvétel volt 1990 óta, és mindhárom esetben polgári kormányzás volt. 2002-ben, 2018-ban és 2022-ben a választók 70 százaléka vett részt. Az új kormány legitimációja erős. Külön köszönetet mondott annak a több mint 3 millió embernek, akik a kormánypártra voksoltak - tette hozzá. Soha egyetlen pártszövetség sem kapott ennyi szavazatot -  mondta. 

Fotó: kormany.hu/Botár Gergely

Politikai értelemben véget ért a mostani kormány megbízatása

A kormány mindaddig működik, amíg ú kormány nem alakul meg - mondta Gulyás. A kormány megbízatása május 2-ig tart, az Országgyűlés alakuló üléséig tart - tette hozzá. Politikai értelemben véget ért a mostani kormány megbízatása. A miniszterelnök sokakkal beszélt a jövőbeli kormányzásról - tette hozzá. Amint sikerül minden személyi és szervezeti döntésre választ adni, akkor arról a miniszterelnök tájékoztatni fog. 

Kocsis Máté maradhat a Fidesz-frakcióvezetője

A május 16-i héten alakulhat meg az új kormány, ekkor fogadhatják el az új kormányzati szerkezetet is - mondta Gulyás. Kocsis Máté lehet ismét a frakcióvezető. 

A koronavírus intenzitása csökkent

Jelentősen csökkent a súlyos koronavírusos megbetegedések száma az elmúlt időszakban - mondta Gulyás. A koronavírus továbbra is velünk van, a betegség intenzitása csökkent - tette hozzá. 

Bővülhet a veszélyhelyzet fogalma

A jelenleg rendelkezésre álló forgatókönyvek alapján reális lehet, hogy még hosszú ideig tarthat az orosz-ukrán háború. Rövid távon a háború vége nem várható - mondta a miniszter. Május 31-ével megszűnik a járványvészhelyzet, de lehetővé teszik, hogy a szomszédban folyó háború miatt kiszélesíthetik a veszélyhelyzet jogállását. A kormány bízik benne, hogy ennek az alkalmazásra nem lesz szükség - tette hozzá. 

600 ezer menekült érkezett eddig

Több mint 600 ezer menekült érkezett eddig Ukrajnából, és a kormány mindent megtesz, hogy aki itt akar maradni, az tudjon új életet kezdeni - mondta a miniszter. A déli határ védelmére 600 milliárd forintot költött a kormány és 40 milliárd forintot költött a kabinet az ukrajnai menekültekre. Az utóbbi összeg 2 százalékát fizette ki eddig az unió. 

Gulyás: Beváltak az árstopok

A magyar gazdaság stabil lábakon áll. Gulyás elmondta, hogy valamennyi árstop esetében dönt majd a kormány. Az árstopok beváltak, mivel jelentősen mérsékelték az inflációt. Az árstopok nélkül 13 százalék lenne az infláció, míg most 8,6 százalékos - ismertette a miniszter.  

A beruházási rátánk továbbra is a második legjobb Európában

Gulyás ismertetése szerint amennyire lehet megpróbálja a kormány fékezni az inflációt. 2022. augusztusában kezdődhet meg az infláció csökkenése az MNB adatai alapján - mondta a miniszter. Az unió átlagos fejlettségi szint 75 százalékát érte el az ország, és hét országot előztünk meg. A beruházási ráta továbbra is a második legjobb Európában.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.