Létrehozva: 2022.04.15.

Ezt mindenképp látni kell: idén gólya hozza a tojást Ságváron – Videó

A jó idővel együtt szoktak megérkezni a gólyák Magyarországra.

Szerző Ripost

Somogy megyében, Ságváron az önkormányzat udvarán egy kéményen épült gólyafészek. A környékbeli rétek és vizes területek kitűnő táplálkozási lehetőséget biztosítanak a fehér gólyáknak. Így a fészek hosszú éveken keresztül lakott volt és ez idő alatt igen terjedelmessé építették a madarak.

Idén sem kellett sokat várni arra, hogy beélesedjen a Madárles fészekkamerája. Március 29-én érkezett meg a fészekbe a hím gólya. Pár nappal később, április 4-én pedig a párja is beköltözött.

A további fejlemények sem várattak magukra, ugyanis csütörtökön már az első tojást is meg lehetett pillantani a fészekben. Így – mondhatni – húsvétra a gólya hozta az első tojást Ságvárra. A hozzászólók között egyébként beindultak a találgatások. Egyesek szerint szombatra akár még egy tojással is bővülhet a fészek. 

Az alábbi élő videóban végigkövetheted a fehér gólya pár tojásának a kikelését: 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán