Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.04.12.

Bőven lehet fedezete a Molnak a benzinárstopra

Április derekára tovább nyílt a Brent-Ural árkülönbözet, ami a korábbinál is kedvezőbb helyzetet teremt a döntően orosz olajat finomító magyar olajcégnek.

Szerző Ripost

Április derekára tovább szélesedett a Brent és az Ural típusú olaj közötti árrés, ez pedig még a korábbinál is kedvezőbb környezetet jelent a Mol finomítói számára, melyek többségében az olcsóbb orosz típusú olajat hasznosítják - olvasható a Világgazdaság (VG) cikkében, melyről a Magyar Nemzet is írt.

Az árkülönbözet a finn szektortárs Neste adatai alapján már hordónként 35 dollárra rúg, ennyivel kerül kevesebbe az orosz Ural, mint az északi-tengeri Brent. Március közepéhez képest tehát újabb öt dollárral nőtt az orosz-ukrán háború hatásaként a két olajtípus árfolyama között.

Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője akkor a VG-nek úgy kalkulált, a 30 dollárral olcsóbb Uralon naponta 2,5 milliárd forintot nyer a magyar olajtársaság. A szakértő a portál újabb megkeresésére azt mondta,

a jelenlegi árfolyamkülönbség naponta már mintegy 3,5 milliárd forintot jelenthet a Molnak.

A társaság profitabilitását emellett nagyban javítja az is, hogy az erős gázolajkereslet miatt a dízel árrések is az egekbe szöktek. Jórészt ezeknek köszönhető, hogy a Mol márciusban tízszeresére ugró, hordónként 33,7 dolláros finomítói árrést jelenthetett.

Mindez annak fényében is érdekes, mert a Magyarországi kis- és nagykereskedelmi üzemanyagár-sapka negatív hatását továbbra is legfeljebb napi egymilliárd forint körülire becsüli a szakértő.

Vagyis a hatósági árszabályozásból adódó veszteségeit változatlanul bőségesen ellensúlyozza az egyre olcsóbb orosz olajon elért nyereség.

Az árkülönbözet további szélesedésre viszont nem számít Pletser Tamás, már csak azért sem, mert az orosz termelés visszafogásával a kínálat is csökken, a meglévő készletekre pedig várhatóan talál majd piacot Oroszország. Ezzel együtt a háború előtti, jellemzően 2-3 dolláros különbség visszatérését sem várja rövid távon a szakértő, egy ideig tehát még fennmaradhat a Mol számára kedvező helyzet.

Az eredeti cikk ide kattintva érhető el.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!