Jelentkezett egy szemtanú: Magyar Péter a Dunába dobta az erőszakkal megszerzett telefont

POLITIK
Létrehozva: 2022.03.14.

Négyéves lett a kis Zente, így ünnepelte a szülinapját – Fotók

Megfázás miatt nem volt akadálymentes a kisfiú születésnapja.

Szerző Ripost

Múlt hét hétfőn ünnepelte hivatalosan a 4. születésnapját az SMA-s kis Zente, ám egy csúnya megfázás miatt el kellett halasztani az ünneplést. Végül vasárnap tartották meg a zsúrt, amin a kisfiú 6 óvodás barátja is részt vett. 

„Tavaly farmos tortát szeretett volna, idén viszont Jurassic world témájút” - kezdte Zente anyukája, aki maga készítette el a különleges tortát. 

A legfrissebb bejegyzésében arról is beszámolt, hogy most már túl a zsúron és a betegségen embertpróbáló hónap vár rájuk. Ugyanis a héten egy idegsebész fogja megvizsgálni Zente hátát. Azután pedig Olaszországba fognak utazni, hogy új testközeli segédeszközöket szerezzenek be a kisfiú fejlődéséhez. Majd egy műtét is vár a kisfiúra. 

„5 nap pihenés után Budapestre kell mennünk, ahol egy kisebb műtét vár rá. Négy kis vágása lesz, ezért két hét lábadozás, gyógyulás után leszünk túl mindenen. Szóval sok utazás, sírdogálás vár szegényre, és persze nélkülöznie kell az ovit, a barátokat, a fejlesztések megszokott ritmusát és a biztonságot nyújtó napirendet. Mindenről igyekszem majd beszámolni” – részletezte a kisfiú anyukája. 

Íme a csodás fényképek Zenti 4. születésnapjáról: 


 

origo.hu

Magyar Péter a Dunába dobta az ellopott telefont

ripost.hu

Sorsdöntő lesz a júniusi telihold, ennek a három csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete

borsonline.hu

Bangó Marika döntést hozott, árulja belvárosi lakását: Nagyon szeretnék anyu mellé költözni

vg.hu

Orbán Viktor elárulta, mire készül a Mercedes Kecskeméten: „nekem megmutatták, de fegyveres őrök és titoktartás mellett”

hirtv.hu

Bayer Show: Deutsch Tamás elárulta miért orrol rá Magyar Péter + videó

ripost.hu

Te köztük vagy? Tombol a szerelem, de nem minden csillagjegy lesz szerencsés a nyáron

travelo.hu

Gyerekekkel egy csodás műemlékvárosba? Brüsszel nekik sem unalmas!

ripost.hu

A mai modern, sikkes nő frombrét visel, mutatjuk, hogy mi az

ripost.hu

Mégsem a bíró a hibás! Egy mosdókagylóban dőlt el a magyarok sorsa az Eb-n

ripost.hu

Botrányosan viselkedett Magyar Péter, péntek hajnalban biztonsági őrök kidobták egy belvárosi szórakozóhelyről

ripost.hu

"Hirtelen félek egy picit" - bevallotta Kulcsár Edina, problémákkal küzd

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Otthonfelújítási támogatás: javultak a feltételek, íme a részletek!

INSIDER

A háborúpárti Brüsszel azért szabott ki gigabüntetést hazánkra, mert a magyarok a a békére szavaztak

INSIDER

Top 5 hazugság: Magyar Péter folyamatosan hazudozik, saját híveinek is

INSIDER

Brüsszel bosszúja: Mi védjük Európát, mégis gigabüntetést kaptunk

INSIDER

Vízbe fulladt egy 5 éves kisfiú a kőbányai strandon

INSIDER

„Női suttogást hallottunk” - rémisztő dologra bukkantak egy elhagyatott magyar kórházban

INSIDER

Mostantól sokkal könnyebb lesz vonattal a Balatonhoz utazni: íme a menetrend!

INSIDER

Te köztük vagy? Tombol a szerelem, de nem minden csillagjegy lesz szerencsés a nyáron