RETRO RÁDIÓ

Idén ekkor kezdődik a darázsinvázió, mérgük halálos is lehet

Idén ekkor kezdődik a darázsinvázió, mérgük halálos is lehet
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 03. 30. 19:30

Ráadásul milliós károkat okozhatnak.

A darázsszezont onnantól számítjuk, amikor a megtermékenyített királynő át tud telelni olyan helyeken, ahol a fagytól és a téli hidegtől védve van. Most, hogy melegebb az idő, kirepül és elkezd fészkelési helyet keresni. Ez időjárástól függően már március vége felé várható. Amikor ezt megtalálja, mindenféle növényi korhadékokból megépíti a fészkét, amibe lerakja a petéket. Az első kikelő generáció hamar a segítségére lesz a fészek további építésében. 

Fotó: NovaTox

Amikor felmegyünk a padlástérbe és meglátunk egy focilabda nagyságú fészket, azt bizony nem több év alatt építették meg, hanem egy márciustól augusztusig tartó időszak alatt 

– árulta el a Ripostnak a kártevőirtás szakértője. Kovács Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy a darazsak irtása veszélyes és szakembert igénylő feladat, senkinek nem javasolt, hogy maga kezdjen hozzá.

A darazsak fullánkja 9 féle toxint tartalmaz, ez mind idegméreg, ugyanis egy ragadozó rovarról van szó, amely így szerez zsákmányállatot. Ez az idegméreg az emberre is veszélyes, csak azért nem halunk bele – legalábbis az esetek többségében –, mert a testméretünk nagyobb, mint a zsákmányállatoké. Ugyanakkor az emberi szervezet is reagál ezekre az anyagokra, kinek enyhébben, kinek hevesebben. 

Külön veszélyes, hogy ezt a méreganyagot a szervezet el is raktározza, és nem tudjuk, mikor dönt úgy a testünk, hogy elég. Ebből hatalmas baj is lehet, a fulladástól kezdve a halálig 

– figyelmeztetett a szakember. Hozzátette, hogy ezek a darazsak akár több kilométert is képesek repülni. Érdemes követni a repülési útvonalukat, mert minden esetben ugyanarra mennek. Így, ha valahol tömegesen szállnak le, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ott található a fészkük is. 

Fotó: NovaTox

A fészek sokszor nehezen észrevehető, mert elrejtik a falba vagy akár a szigetelésbe is. Emiatt a darazsak nemcsak az ember egészségére jelentenek veszélyt, hanem az épületek állapotára is. Számos kárt okozhatnak, ráadásul gyakran olyan helyekre építik a fészket, ami nehezen megközelíthető.

Ha a szigetelésbe fészkelnek be, ott mindent szétrágnak, de megrongálják a faszerkezetet is, ezáltal gyengíthetik magát az épületet, ami hosszú távon veszélyes lehet 

– mutatott rá Kovács Tamás. Elmondta, hogy az irtás 30 és 120 ezer forint között van attól függően, hogy a fészek milyen helyen van. Nem ritka ugyanis, hogy alpin technikát kell igénybe venni, hogy elpusztítsák.

Fotó: NovaTox

Ugyanakkor ma már Magyarországon 5-6 olyan biztosító van, amelynél igénybe lehet venni a darázsfészek-irtásra vonatkozó kiegészítést. Erre főleg családi házak esetében érdemes figyelni, mert a társasházi biztosítások alapból tartalmazzák. Az éves plusz díj 500 és 1000 Ft között mozog, így aki bebiztosítja magát, kevés ráfordítással jelentős összeget spórolhat meg. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.