Egy budai gimnázium udvarán él az Ukrajnából menekült diáklány

Csupán egy hátizsák, egy könyv, egy nemzeti színű szalag és pár ruha – ennyi maradt a 17 éves Ala Renskának a hajdan meleg családi otthonból, miután teljesen egyedül, szülei nélkül menekült el Kijevből. Egyetemi tanárként dolgozó szülei ugyanis nem jöhettek vele: anyukája az autóbalesetben mozgásképtelenné vált nagymamát ápolja, míg 56 éves apukája már a behívóját is megkapta – írja a Bors. 

A suli udvarán lakik

A magyar határt átlépve édesanyja egyik barátnője, egy ukrán származású asszony és magyar férje vette szárnyai alá Remeteszőlősön, ezután vették fel a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumba. Az iskola mindent megtett Aláért: alig egy hét alatt egy mini kollégiumként szolgáló konténert is felhúztak az iskola udvarára, ahova a fiatal beköltözhetett, így most a suli udvarán él. 

Az adományokból az első két hónap működési költségét is tudjuk fedezni, emellett felvettünk egy orosz-ukrán nyelvű iskolapszichológust is, aki külön foglalkozik a szülők nélkül érkező menekült gyerekekkel. Emellett különböző programokat, tanulószobát, nemzetközi érettségire felkészülést és idegen nyelvű órákat is biztosítunk nekik a tanórák mellett. A hétvégéket családoknál töltik, akik szintén programokat szerveznek a gyerekeknek – sorolta Berczelédi Zsolt igazgató a napilapnak. Az angolul folyékonyan beszélő Ala hamar beilleszkedett a nemzetközi diákcsapatba, már barátai is vannak. 

Bujkálnak a barátai

„Mindenki kedves és nyíltszívű, nagyon szeretem az iskolát, az új barátaimat és az igazgatót, nagyon hálás vagyok, hogy megismertetett mindenkivel, és hogy tanulhatok” – mesélte a Borsnak Ala, aki szerencsére mindennap beszélhet a szüleivel.

„Ma is beszéltünk, minden este hívom őket. De sajnos a barátaimmal már nem nagyon tudom tartani a kapcsolatot, mert veszélyes: rejtőzködnek, és félő, hogy így be tudnák azonosítani a pozíciójukat. Az orosz csapatok már mindenre lőnek, emberekre, épületekre” – magyarázta szomorúan a lány. Az érettségi előtt álló Alának nem volt sok ideje bepakolni, így csak pár ruhát, egy hátizsákot, a laptopját és érettségifelkészítő könyvét csomagolta be, de bevallotta: már kevesebb ruhát hozna magával. Szeretne hazatérni. 

Vele van a fonott kabalája

„Ha vége a háborúnak, akkor hazamegyek, de attól tartok, az nem holnap lesz. Csak reménykedem, hogy a szüleim, a barátaim és a szeretteim is túlélik az elkövetkezendő időszakot” – ingatta szomorúan a fejét. A tini tolmács szeretne lenni.

„Imádom a zenét, a táncot, a filmeket és a szinkronizálást is, a szinkronszínészi pálya is vonz. Kosárlabdázok is, kint a helyi bajnokcsapat tagja vagyok, a sportot itt sem szeretném hanyagolni” – szögezte le. Kabaláját, egy szál nemzeti színű, fonott karkötőt hozta még magával, amit 2014-ben, a Majdan téri események után kapott:

Ez az ellenállás, a szabadság és a hazám szimbóluma sokaknak, nekem is. Ez a darab egy kis emlék az otthonomból.