Létrehozva: 2022.02.10.

Márki-Zay szerint a nők nem biztos, hogy meg tudnak fejteni egy keresztrejtvényt

A nőkről is lealacsonyító módon beszélt, sértegette őket Márki-Zay Péter egy videójában. A baloldali jelölt még múlt év áprilisában a szokásos heti értékelőjében azt állította, hogy soha nem nevezte bunkónak a vidékieket, de vannak olyan buta emberek, akik ezt félreértették.

Érdemes szó szerint idézni Márki-Zay Péter szavait:

"Például a keresztrejtvényfejtős megoldás, és tessék elképzelni, hogy küldtek nekem, ez a vidéki Fidesz-szavazó küldött nekem egy teljesen megfejtett keresztrejtvény újságot. Tehát fantasztikus, ez a szegény asszony, lehet, hogy egyébként asszony, nem tudom, a helyesírása alapján gondolom csak. Hát szépséghibája csak, hogy ez az asszony egy olyan újságot küldött. amiben az egyik keresztrejtvény ugyan nem volt megfejtve (itt mutatta a borítóképet – a szerk.), a többi ugyan meg volt fejtve, de ebben benne van a megoldás is mindenhol. Tehát nem tudjuk, hogy ő mennyire saját kútfőből tudta megfejteni."

Márki-Zay Péter tehát egy levél és egy kitöltött keresztrejtvény alapján több általánosító és a nőket sértő következtetést is levont.

Egyrészt a vélhetően - szerinte - rossz helyesírásból mindjárt arra jutott, hogy egy nő küldhette a levelet -

ezek szerint Márki-Zay úgy látja, hogy a nők nem tudnak helyesen írni.

Másrészt kétségbe vonta, hogy saját erőből képes lett volna megfejteni a keresztrejtvényt. Mindezt gúnyos jelzőkkel, fölényeskedő stílusban adta elő a videóban, ezzel is megsértve a szóban forgó „szegény asszonyt."

Amint arról már több írásunkban beszámoltunk, a baloldal miniszterelnök-jelöltje rendszeresen becsmérli a vidéki embereket, tudatlannak, bunkónak, ostobának nevezve őket. A fent idézett példa előzménye az volt, hogy egy másik videójában Márki-Zay úgy fogalmazott

hogyha egy vidéki városban a Fidesz összegyűjti a legjobb embereit, akkor valószínűleg egy keresztrejtvényt nem tudnának megfejteni.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje a migráció kapcsán korábban azt mondta, hogy

szerencsétlen, megtévesztett, tájékozatlan vagy ostoba emberek

szavaznak a Fideszre, akik jellemzően vidékiek. Szavai szerint ugyanis a kormánypártok „telepítenek be migránsokat". Amikor Márki-Zay erről beszélt, akkor egy 2019-es adatot idézett, amely szerint abban az évben több mint 50 ezer külföldi telepedett le hazánkban. Csakhogy a szóban forgó emberek többsége külhoni magyar, a többiek között pedig sok az uniós állampolgár, akik szabadon mozoghatnak az EU országai között. A baloldal jelöltje tehát „migránsoknak" nevezte a külhoni magyarokat.

Márki-Zay rendszeresen tesz gyűlölködő megjegyzéseket a falusi emberekre, ostobának és tudatlannak is nevezte már őket. A baloldali kormányfőjelölt egyáltalán nem bánta meg szavait, sőt még rá is kontrázott. – Az, hogy vannak vidéken bunkók, az nem azt jelenti, hogy minden vidéki bunkó – mondta, szavait pedig egyfajta bocsánatkérésnek szánta. Aztán kiderült, hogy valójában csak önmagára és néhány más vidéki polgármesterre gondolt, mint akik nem „bunkók."

Arról is beszélt máskor, hogy „a szegény, tudatlan vidékieket fel kell világosítani", méghozzá úgy, hogy budapesti aktivistáknak kell eljuttatni a baloldali propagandát a vidékiekhez, ehhez pedig meg kell szállni a településeket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Emberi csontokat találtak az ajkai csónakázótóban: hátborzongató, hogyan kerülhettek oda

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról