
Járványidőszakban kérdezték a dietetikust: „Sok tévhit él az emberekben az egészségtudatos táplálkozással kapcsolatban”

Az egészséges táplálkozás sokaknak kihívást jelent.
Miközben a tudomány jelenlegi állása szerint nem létezik olyan különleges étrend, ami megvédhet minket a koronavírus fertőzéstől, mégis fontos az egészséges táplálkozás. Még akkor is, ha annak megvalósítása kihívást jelent a családok számára. A hazai felmérések azt mutatják, hogy a lakosság 62 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Éppen ezért fontos, hogy ne csak üres kalóriákat fogyasszunk, hanem olyan ételeket és italokat, melyek többek között értékes vitaminokkal, ásványi anyagokkal, antioxidánsokkal és rostokkal látják el szervezetünket. Bár nincs olyan mágikus étrend, ami megvéd a koronavírus-fertőzéstől, a kutatások összekapcsolják a súlyos betegségeket a helytelen táplálkozással.
Dr. Kálmán Csilla okleveles táplálkozási szakember a tudatos táplálkozásra hívja fel a figyelmet a Nemzetközi Oltóközpont oldalán.
„Az első és egyben legfontosabb dolog, hogy el kell határoznunk magunkat amellett, hogy egészségesen táplálkozunk, ha ez az elhatározás nincs meg bennünk, akkor nem lesz sikeres az életmódváltásunk” – mondja a szakember. Majd így folytatja:
„A második nagyon fontos dolog, hogy le kell cserélnünk az otthoni alapanyagokat. Ne az legyen, hogy csak a család egyik tagja fektet hangsúlyt a tudatos táplálkozásra, törekedjünk arra, hogy az egész család vegye rá magát erre, és együtt, közösen szelektálják ki az egészségtelen alapanyagokat, és cseréljék le ezeket egészségtudatos alapanyagokra. A harmadik dolog pedig, hogy ne féljenek tájékozódni, az interneten sok hamis információval találkozunk, ezért javaslom, hogy inkább vegyék fel a kapcsolatot egy szakemberrel, aki segít hosszútávon kialakítani az életmódváltást. Sok tévhit él az emberekben az egészségtudatos táplálkozással kapcsolatban, sokan azt hiszik, ha már 0%-os joghurtot esznek, akkor egészségesen étkeznek, de ez sajnos nem így van” – ecseteli a nehéz kezdetet a dietetikus.

Ha már tudjuk, hogy milyen alapanyagok jók és miket kell kerülni, kezdődhet az életmódváltás. A megfelelő táplálkozás védi az immunrendszert.
Az immunrendszer védelméhez legalább napi 400 g zöldség és gyümölcs fogyasztása ajánlott. Ha nem eszünk elég vitamint, akkor plusz vitamin bevétel lehet szükséges.
A szervezet természetes ellenálló képessége javítható, így ellenállóbb a koronavírussal szemben is, ha étrendünk megfelelő mennyiségben tartalmazza az immunrendszer felépítéséhez, aktivitásához szükséges teljes értékű fehérjéket, az ásványi anyagok közül vasat, szelént, magnéziumot, rezet, cinket, továbbá vitaminokat.
Vírusellenes vitamin nincs, de a szervezet védekezésében meghatározó szerepe van annak, hogy mennyire vagyunk ellenállók a külső támadásokkal szemben.






