RETRO RÁDIÓ

Drámai pillanatok a szegedi postán: fegyvert fogott a jogász a postáskisasszonyra

Drámai pillanatok a szegedi postán: fegyvert fogott a jogász a postáskisasszonyra
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 01. 19. 17:40

Fegyveres rablás miatt jogerősen hat évre ítéltek egy jogászt Szegeden.

Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Ítélőtábla egy szegedi jogászt, aki 2020 tavaszán pisztollyal megpróbált kirabolni egy postát, majd két nap múlva ötezer forintot zsákmányolt egy virágboltból – tájékoztatta a bíróság az MTI-t.

A táblabíróság az 53 éves férfit fegyveresen elkövetett rablás és lőfegyverrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A 2013-ban ittas járművezetés vétsége miatt öt hónap – egy évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélt vádlott a lakás- és helyiséggazdálkodási csoportot vezette a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban. 2020 tavaszán köztisztviselői megbízatása megszűnt, és miután felélte tartalékait, kétségbeesésében úgy döntött, hogy rablással szerez pénzt.

A férfi 2020. május 21-én magához vett egy már évtizedek óta engedély nélkül tartott pisztolyt, és napszemüveget, maszkot húzva megjelent egy szegedi postán, ahol csak három alkalmazott tartózkodott. Odalépett az egyik ügyfélablakhoz, a betárazott pisztolyt ráfogta a postásnőre, és pénzt követelt tőle. A halálra rémült nő a pénzes fiók kinyitására készült, de kihasználta a jogász figyelmetlenségét, felállt és a kolléganőivel együtt kirohant a hátsó ajtón az utcára, ahol segítséget kértek a járókelőktől. A fegyveres így zsákmány nélkül hazabiciklizett.

A sikertelen rablás után két nappal a férfi maszkot húzva egy szegedi virágüzletbe ment be, ahol pisztoly fogott a pult mögött álló nőre és felszólította, hogy adja át a bevételt. Az eladó a pénztárgépből öt darab ezerforintost nyújtott át neki és közölte, hogy több pénzt nem ad. Eközben az üzlet hátsó részében tartózkodó másik alkalmazott felhívta a segélyhívót. Ezt a jogász is észrevette, és elsietett a helyszínről.

Fotó: Pixabay

A rendőrök a vádlottat – a postán rögzített ujjlenyomatok alapján – még aznap elfogták egy söröző teraszán, majd a lakásán a 6,35 milliméteres kaliberű pisztolyt és a hozzá való lőszereket is lefoglalták.

A pszichiátriai szakvélemény szerint a jogász személyisége rendszeres napi alkoholfogyasztása miatt megváltozott, hangulatzavara miatt korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, gyógyszereket is szedett, de azt abba hagyta, a bűncselekmények elkövetésekor pedig enyhe fokban korlátozott volt a beszámítási képessége.

A bűnösségét elismerő vádlott bocsánatot kért a tanúként meghallgatott postai dolgozótól.

A táblabíróság döntésével lényegében helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.