Létrehozva: 2022.01.05.

Megérkeztek a legfrissebb magyarországi koronavírus-adatok

Január 6. csütörtök és 8. szombat között újabb oltási akció lesz, amikor előzetes időpontfoglalás nélkül lehet menni oltásra.

A beoltottak száma 6 269 955 fő, közülük 5 990 568 fő már a második, 3 191 997 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.

5270 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 269 979 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 82 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 599 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 128 923 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 101 457 főre emelkedett. 3090 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 307-en vannak lélegeztetőgépen.

Fotó: Pixabay

Az omikron vírusvariáns Magyarországon is terjed. A Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriuma a variánsok irányába vizsgált minták alapján megállapította, hogy hazánkban az új fertőzések több mint 11%-ért az omikron mutáció a felelős.

Január 6. csütörtök és 8. szombat között újabb oltási akció lesz, amikor előzetes időpontfoglalás nélkül lehet menni oltásra.

Januárban minden csütörtök és péntek délután, és szombaton lesz oltási akció a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben oltópontokon. Ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet kérni az oltást.

Oltási akció a kórházi és járásközponti oltópontokon:

  • 2022. január 6-7. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
  • 2022. január 8. (szombat) 10-18 óra között,
  • 2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
  • 2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között,
  • 2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,
  • 2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,
  • 2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.
  • 2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.
  • Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat a rendelési időben végzett oltásokon túl, a hétvégi oltási akciónapokra külön térítésre jogosultak.

    Már a 12-17 éves kamaszok megerősítő harmadik oltásához is lehet foglalni időpontot az interneten. Időpontfoglalás: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

    Folyamatosan nyitva a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához. A kedden érkezett 48 ezer adag Pfizer vakcinával folytatódhat a gyermekek oltása a kórházi oltópontokon és a házi gyermekorvosoknál. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/folyamatosan-nyitva-regisztracio-es-az-idopontfoglalo-az-5-11-eves-gyermekek-oltasa

    Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.

    Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.

    Januárban minden csütörtöktől szombatig ismét időpontfoglalás nélkül lehet kérni a koronavírus elleni oltást a kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőkben – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője hétfőn a közmédiának.

    Galgóczi Ágnes hozzátette: januárban a háziorvosoknál is oltásiakció-hétvégéket szerveznek. Minden háziorvos egy-egy pénteket és szombatot kiválasztva a praxisába tartozó oltandókat védőoltásban részesítheti.

    Hangsúlyozta: a novemberben lezajlott oltási akcióhetek nagy sikerrel zajlottak. A harmadik oltások nagy része ekkor történt meg. Több mint 6 millióan megkapták az első oltásokat, és az oltottak több mint fele már a harmadikat is, ami nagyon fontos a járvány további megakadályozása, az omikron variáns elterjedésének megakadályozása szempontjából.

    A szakember közölte: az 5-11 éves korosztály oltása is folyamatosan zajlik a kórházi oltópontokon és a háziorvosoknál. Már több mint 61 ezren regisztráltak az oltásra; több mint 47 ezren már megkapták az első dózist, és a héten sokan már a második oltást kapják.

    Az oltóanyag folyamatosan érkezik a gyermekek számára is, de javasolt időpontot foglalni a https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas oldalon.

    Galgóczi Ágnes közölte: a szennyvizekben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a vizsgált minták esetében lassú csökkenést mutat. Bíznak abban, hogy a járvány leszálló ágba kerül, és az oltásokkal a járvány továbbterjedését meg tudjuk akadályozni – mondta.

    Folyamatosan nyitva a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához. Magyarországon 2021. december 15-én kezdődött a gyermekek oltása, amelyre 77 kórház van kijelölve, valamint a házi gyermekorvosok. A szülők számára folyamatosan nyitva van a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap. Az időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették. A szülő a házi gyermekorvosnál is jelezheti, hogy szeretné gyermekét beoltatni. Minden 5-11 éves gyermek oltható, ha a szülő kéri, és az oltásnak nincs ellenjavallata. Akut, lázas betegség esetén az oltás ellenjavalt. A második oltás a gyermekeknél is 3 héttel esedékes az első oltás után.

    2021 decemberében 138 ezer adag (69 ezer gyermek oltásához elég) vakcina érkezett. Januárban összesen 150 ezer adag vakcina érkezése várható.

     

    Oltás kórházi oltóponton

    A gyermekek oltására 77 kórházban működik kifejezetten a gyermekek részére kialakított oltópont. Kórházi oltópontra előzetes internetes regisztráció és időpontfoglalás után lehet vinni a gyermeket.

     

    Gyermek regisztrálása oltásra: https://vakcinainfo.gov.hu/

    A szülők a gyermek adataival és eddig a regisztrációnál még nem használt emailcímmel rögzíthetik a gyermeket. Egy emailcímről egy gyermeket lehet rögzíteni. Kérjük a szülőket, hogy pontosan adják meg a gyermek adatait és az elérhetőségeket! Csak az ötödik életévet betöltött gyermek regisztrálható érvényesen!

    A regisztráció érvényesítése, a megadott adatok hitelességének ellenőrzése 1-3 napot vehet igénybe. Az internetes időpontfoglalóban csak az érvényesen regisztrált szülők fognak tudni időpontot foglalni.

     

    Az időpontfoglalóba a már regisztrált gyermek TAJ-számával és születési dátumával tudnak belépni a szülők, majd ezt követően tudják kiválasztani a gyermek oltásához a legmegfelelőbb időpontot és kórházi oltópontot. Az 5-11 éves gyermekek esetében természetesen a vakcina nem választható, az időpontfoglaló kizárólag a gyermekoltáshoz használható Pfizer-Biontech vakcinát ajánlja fel.

     

    Oltás házi gyermekorvosnál

    A kórházi oltópontok mellett a vakcinát igénylő házi gyermekorvosok is oltanak.

     

    Krónikus beteg gyermekek oltása

    A házi gyermekorvosok részére kiadott szakmai ajánlás szerint az oltást először a krónikus betegségben szenvedő, pl. szervtranszplantált, daganatos beteg (beleértve a vérképző rendszer malignus betegségét), krónikus veseelégtelen, cukorbeteg, malnutrícióban szenvedő, autoimmun beteg, vagy egyéb krónikus betegség miatt kiemelt kockázati csoportba tartozó – szülő által beoltatni kívánt – gyermekek számára biztosítsa. Ha ilyen gyermek a praxisban nincs, vagy nem kívánja (nem jelzi a háziorvosnak) a szülő a krónikus beteg gyermek oltását, akkor az oltóanyag várakozás nélkül beadható egészséges gyermeknek is.

    Szülői hozzájáruló nyilatkozat a gyermek oltásához

    Az oltást jelentősen felgyorsítja, ha a szülő magával viszi a kinyomtatott, kitöltött és aláírt szülői hozzájáruló nyilatkozatot.

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

    origo.hu

    G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

    borsonline.hu

    Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

    magyarnemzet.hu

    Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

    ripost.hu

    3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

    hirtv.hu

    Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

    origo.hu

    Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

    astronet.hu

    Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

    magyarnemzet.hu

    Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    „Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

    INSIDER

    Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

    INSIDER

    Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz