Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.01.12.

Covid az idősek otthonában: súlyos vádakat cáfolt meg az igazgatónő

Dolgozott a vakcina, szinte tünetmentesen vészelték át a koronavírus-fertőzést a Szigethalom Egyesített Népjóléti Intézmény lakói. Az otthonban karácsony előtt terjedt el a fertőzés, az idősek fele átesett rajta, ma boldogan mesélik, hogy használt a három oltás.

Szerző Ripost

Az intézményben a 82 ápolt közül 80 idős rendelkezik legalább két védőoltással, ebből 72 fő már megkapta a harmadikat is. Összesen 44 bentlakó fertőződött meg a vírussal, egy 90 év fölötti idős elhunyt, az ő szervezete már nem volt képes leküzdeni a vírusfertőzést. A többiek viszont csodával határos módon vészelték át a betegséget, és szövődmények sem mutatkoztak. Pedig legtöbbjük már bőven 80 év feletti. Voltak olyan idősek, akiknél erősebb tünetek jelentkeztek, őket pár napig kórházban ápolták, de közülük sem került lélegeztetőgépre senki, azóta is köszönik jól vannak. Ez is tökéletes példája annak, hogy az oltás nemhogy életeket ment, de még ilyen idős emberek is kisebb lázzal és köhögéssel megússzák a koronavírus fertőzést.

Fotó: Máté Krisztián (MK) Metropol

Ellátogattunk az idősek otthonába, ahol az elmúlt hetekben 369 tesztet végeztek

Amint a Metropol munkatársai beléptek a létesítménybe egyből megmérték a hőmérsékletüket és fertőtlenítették a kezüket.

„Az első három hullámot teljesen ki tudtuk védeni, egyetlen egy fertőző betegünk sem volt, de novemberben sajnos bekerült a koronavírus, ami teljesen letaglózott„ – mondta az intézmény vezetője. „A 82-ből összesen 44-en kapták el a vírust, dolgozóink közül pedig 5 gondozónő és 2 takarító, akik egyből karanténba vonultak, összesen 369 tesztet végeztünk.”

„Példás munkát végeznek a gondozók”

Az idősek otthona vezetője külön kiemelte a lapnak adott interjújában az intézményben dolgozó szaknővérek kemény és odaadó munkáját.

„Óriási megterhelés volt ez az időszak a gondozóinknak. Túlórázniuk kellett, helyettesíteni, volt, hogy egy ápolónk 24 órás műszakot vállalt, hogy legyen elég ember az idősek mellett. Példás munkát végeznek„ – mondta el a Metropolnak az igazgatónő. Arra a rágalmazásra, hogy volt olyan nap is, amikor csak két ápoló volt az egész intézményben maguk az intézmény szakápolói reagáltak. „Sosem volt olyan, hogy kevesen lettünk volna bent. Részlegenként minimum két dolgozó mindig jelen van. A nap 24 órájában figyelünk rájuk” – nyilatkozták.

Fotó: Máté Krisztián (MK) Metropol

„Nekem ez az otthonom”

A bentlakók szívesen és kedvesen fogadták a látogatásunkat, viszont kérték, hogy nevüket ne közöljük.

„Én nem kaptam el a vírust, valószínűleg azért, mert mind a három oltást megkaptam„ – mesélte a lapnak egy idős néni.

„Nekem pozitív lett a tesztem, de semmilyen tünetet nem éreztem, szembeszálltunk a vírussal. Az ápolónők tündérek itt, nagyon sokat segítenek. Nekem ez az otthonom” – mondta el egy bácsi.

„Semmilyen tünetet nem éreztem. Az elszigeteltség sem volt rossz, mert a gondozók mindent megtették, hogy jól érezzük magunkat„ – emlékezett vissza egy másik bentlakó. A Metropol beszélt olyan időssel is, aki kórházba került, de mindössze egy éjszakás bentlét után vissza is engedték.

Az egyik hozzátartozó súlyos váddal illette az intézményt

A szerkesztőségükbe érkezett levél küldője igazán súlyos vádakat is felsorolt írásában. Állítása szerint a Szigethalom Egyesített Népjóléti Intézményben a mozgásképes időseket erős nyugtatókkal szedálták le a fertőzés terjedésének időszakában, illetve volt olyan nap, amikor összesen két gondozó dolgozott az otthonban. A beküldött vádakról is megkérdezték a vezetőt.

„A szedatívumok adása farmakológiai dolog, azt csak orvos rendelheti el és csak orvosi ellenőrzés mellett lehet adni a betegnek” – cáfolta meg az igazgatónő a vádakat, hozzátéve, hogy ezeket nekik mind dokumentálniuk kell és kötelező elküldeni az ellátottjogi képviselőnek. „De meg lehet nézni, hogy nálunk abszolút éberek és meglehetősen élénkek a lakók, valaki után úgy kell szaladgálni„ – fűzte hozzá viccesen.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek