Létrehozva: 2021.12.09.

Több száz embert rúgtak ki Karácsony Gergelyék a fővárosi cégektől

Sok vezető, kevesebb munkáskéz: a melósokon spórolnak Budapest vezetői, miközben megy a Városháza-botrány, zajlik a háttérben a jutalékos ingatlanbiznisz. Ötszáz felett járhat a munkavállalók száma, akiket az elmúlt egy évben rúgtak ki a fővárosi közműcégektől. Ők a nagy összeolvadás áldozatai, sokuk több évtizedes munkaviszony után került lapátra – írta a Metropol.

Több mint egy éve tartanak a kirúgások azoknál a fővárosi cégeknél, amelyeket érintett a nagy összeolvadás, melynek során a FŐTÁV, a Budapesti Temetkezési Intézet, az FKF, a Főkert és a FŐKÉTŰSZ egyetlen nagy városi közműszolgáltatóba, a BKM Nonprofit Zrt.-be olvadt be.

Több a gaz és a szemét, kevesebb a kuka

Látszik is a városon, hogy a melósokon spórol a városvezetés. Látványosan több a szemét, miközben leszereltek 3000 kukát városszerte. A gaztengert sok helyen inkább elnevezték „méhlegelőnek”, hogy ne kelljen rendbe tenni. És közben nő a zűrzavar is: az Főkertesek egész ősszel arra panaszkodtak, hogy kivezényelték őket a temetőkbe gazolni, miközben az utcákat elborítja a gaz és a lehullott levelek.

Fotó: Metropol

A dolgozók 9%-át kirúgták a budapesti fürdőktől

A cégeknél dolgozók megjósolták, hogy jönnek a kirúgások, amikor létrehozták a gigászi mamutcéget, a BKM-et (gúnynevén: Budapesti Karácsony Művek) a régi nagy cégek egybeolvasztásával.

A létszámleépítések sorát a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezdte. Ez a cég a BKM Nonprofit Kft. létrehozásával párhuzamosan közvetlenül a fővárosi önkormányzat tulajdonába került. Előtte azonban a koronavírus-járványra hivatkozva 90 embert bocsátottak el, a dolgozók 9%-át.

Majdnem 300 kéményseprő került az utcára

Bár a fővárosi önkormányzat 2024-ig saját hatáskörben tarthatta volna a budapesti kéményseprést, ők úgy határoztak, hogy május elsejével átadják a szolgáltatást a Katasztrófavédelemnek, míg a FŐKÉTÜSZ a gazdálkodó szervezetek számára, megrendelés alapján, térítés ellenében végez csak kéményseprést. A cég 283 munkavállalójától vált meg.

„Sok család élete omlott össze”

„Amikor az átszervezések történtek, felajánlották, hogy a katasztrófavédelem vagy az új holding átvesz bennünket. Majd kiderült, hogy ez csak a papírokon volt így, állásinterjúkra kellett mennünk, ahol többünket elutasították. Sok család élete omlott össze, mert a keresőknek évtizedeken át nemcsak biztos munkahelyük volt, hanem hivatásuk is, és onnan is terveztek nyugdíjba vonulni” – nyilatkozta korábban a Magyar Nemzetnek Kabai László mester képesítésű kéményseprő, aki 30 évig dolgozott a Főkétüsznél.

A Metropol beszélt olyan egykori kéményseprővel is, aki 21 év után került utcára, és majd csak december 15-én lesz újra munkaviszonya újra, tehát hónapokra munkanélkülivé tették Karácsonyék. „A fővárosi önkormányzat lemondott rólunk. Sokba kerültünk volna” – célzott a férfi arra, hogy a főváros levette róluk a kezét.

Az FKF-nél is tisztogatnak

Arról, hogy az FKF-nél folyamatosak a kirúgások, 2020 decemberében a Magyar Nemzet kezdett el cikkezni. Értesüléseik szerint akkor 23, többségében fizikai és szellemi dolgozót küldtek el a Fővárosi Közterület-fenntartótól Zrt.-től (FKF). Az FKF ugyanakkor 17 munkavállaló elbocsátását ismerte el. Következő év februárjában újra a Magyar Nemzet szellőztette meg, hogy alig három hónap alatt több tucat dolgozójától vált meg az FKF.

Karácsony Gergelyék nem magukon spórolnak, hanem a melósokon és a városon (Fotó: Ripost)

„Az elküldöttek száma ne érje el a csoportos létszámleépítés határát”

A lap értesülései szerint az elbocsátásokkal kapcsolatos tervekről a Karácsony Gergely által vezetett főváros nemcsak, hogy tudott, hanem egy belső levél szerint utasították is a cégvezetést, hogy ügyeljenek az elbocsátásoknál arra, hogy az elküldöttek száma éppen ne érje el a csoportos létszámleépítés határát. Az FKF ekkor egy közleményt adott ki, amiben bár nem számszerűsítették, de elismerték a kirúgásokat.

Az új módszer: „lopakodó” elbocsátás

Mindig csak pár embert küldenek el, nem töltik fel az üres státusokat. Újabban így intézi fű alatt az elbocsátásokat a főváros vezetése Budapest cégeinél. Miközben a vezetők “jutalékos rendszerű” ingatlaneladásokról tárgyalnak, Karácsony Gergelyék nem magukon spórolnak, hanem a melósokon és a városon.

A dolgozók a sajtóból tudták meg, hogy megszűnik a 154 éves Főkert Nagy botrány volt, még tüntetést is tartottak, amikor kiderült: Karácsony Gergelyék egy tollvonással beolvasztják a másfél évszázados Főkertet a közműholdingba. „A Főkert egy kulturális intézmény, szakmai műhely, nem pusztán egy zöldfelületet kezelő szerv, nem egy ilyen takarítsd-fel-az-utcát alosztály. A döntés szakmailag abszolút nem hatékony, és kevesebb lesz a rálátás, kevesebb lesz az ellenőrzés. Ez egy teljes tévedés a klímaváltozás elleni harc közepén!” – mondta Megyeri Szabolcs kertészmérnök.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják