RETRO RÁDIÓ

„Gondold meg, különben beléd állítom” – több lányra is lecsapott a magyar szexragadozó

„Gondold meg, különben beléd állítom” – több lányra is lecsapott a magyar szexragadozó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 12. 16. 19:50

A magyar férfi egy éven belül három nőt is megpróbált megerőszakolni.

Egy internetes közösségi oldalon vadászott potenciális szexuális partnerekre egy magyar férfi. Miután megismerkedett a lányokkal, randira hívta őket, ahol hamar kiderült, mit is akar tőlük valójában.

Az első hölggyel Veresegyházán találkozott, ahol lesétáltak a Tó fürdőhöz az egyik stégre. Itt a férfi szexuálisan próbált közeledni a nőhöz, ő azonban elutasította a próbálkozását. Erre a férfi leteperte a földre a nőt, a mellkasára térdelt, majd ráparancsolt hogy orálisan elégítse ki őt. A nő menekülni próbált, de nem tudott szabadulni, az erőszakos férfi lefogta őt, ezért kénytelen volt eljuttatni a férfit a csúcsra, majd egy palackot vágott a támadójához és elmenekült.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Következő áldozatát séta közben egy félreeső helyre vezette, a hajánál fogva magához szorította, majd tőle is orális kielégítést követelt. A nő erre segítségért kiabált, mire fellökte és megerőszakolta.

A harmadik sértett még nem töltötte be a 18 életévét. Őt egy MÁV állomáson szúrta ki a férfi. Odalépett hozzá és megkérdezte, akar-e vele szexelni. A lány nemet mondott, mire a férfi a következő szavakkal elővette a zsebkését: „Gondold meg, különben beléd állítom!” A lány szörnyen megijedt, de szerencsére sikerült elszaladnia és az arra autósoktól segítséget kért. Ezt látva a férfi megijedt és elmenekült a helyszínről.

„A Gödöllői Járási Ügyészség szexuális kényszerítés, szexuális erőszak és minősített szexuális erőszak kísérlete miatt emelt vádat az elkövetővel szemben” – közölte a Pest Megyei Főügyészség.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.