Létrehozva: 2021.12.01.

Már több mint 70 ezren vettek részt a zöld konzultációban, december végéig még bárki kitöltheti

December végéig folytatódik hazánk klíma- és természetvédelmi online felmérése, meghosszabbították ugyanis a kitöltés határidejét egy hónappal – jelentette be Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, valamint Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Az online zöld kérdőív október 2-án indult és eredetileg két hónapra szólt, november végén zárult volna. A konzultációval párhuzamosan egyetemi országjárás is kezdetét vette Steiner Attila államtitkár, illetve a Zöld Követ Egyesület képviseletében Király Nóra elnök közreműködésével. Ebben az Országfásítási Program keretében Nagy István agrárminiszter és államtitkárai is részt vesznek.

Balról jobbra: Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Nagy István agrárminiszter, Király Nóra, a Zöld Követ Egyesület vezetője és Steiner Attila államtitkár

Most azért döntöttek a folytatás mellett, mert kedvező volt a fogadtatása az egyetemi látogatásokkal egybekötött előadássorozatnak, továbbá indokolja ezt a jelenleg is zajló Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó, ami Közép-Európa legnagyobb nemzetközi fenntarthatósági konferenciája és kiállítása. A zöld párbeszéd tehát tovább folytatódik, így egészen év végéig megoszthatják gondolataikat a magyar emberek az ország környezetvédelmi kérdéseivel kapcsolatosan.

A felmérést eddig már több mint 70 ezren kitöltötték. A kormány 14. alkalommal fordul az emberekhez, és kéri ki a véleményüket a mindennapjaikat meghatározó kérdésekben. A felmérés kitöltésével számos olyan kérdésről elmondhatják a véleményüket, amelyek alapjaiban meghatározzák a hazai környezetpolitikát. Most közösen dönthetünk arról, hogyan számoljuk fel az illegális hulladéklerakókat, hogyan szorítsuk vissza a műanyag palackok használatát, hogyan népszerűsítsük a megújuló energiát, és milyen szerepet szánjunk a zöldenergiának a hazai közlekedésben.

Az online kérdőív a zold.kormany.hu oldalon tölthető ki, immár december 31-ig.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Létezik a bolondok aranya, most új aranyláz törhet ki miatta

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében