Létrehozva: 2021.12.15.

Önmagát leleplező levelet küldött Karácsony Gergely közműholdingja

Folyamatos a „ritkítás” a főváros közműcégeinél. A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. részletes levélben kezdett magyarázkodni.

Magyarázkodó levelet írt a Metropolnak a fővárosi közműholding, amelyben gyakorlatilag beismerik, hogy elbocsátások voltak a fővárosi közműcégeknél.

Eközben megkereste a lapot egy két gyereket nevelő férfi, akit hónapokig tartották bizonytalanságban a főváros vezetői, és akit végül most, az ünnepek előtt rúgtak ki, többedmagával együtt. A férfi megrázó videóinterjút adott a Metropolnak.

Budapest, 2020.06.24.
A Fővárosi Közgyűlés ülése
Fotó: Teknős Miklós (TEK)
Magyar Nemzet
képen: Karácsony Gergely főpolgármester

A kirobbant hírre a közműholding nem is késlekedett választ adni. A “BKM Sajtó” aláírású levélben többek között azt írják:

“...A BKM létrejötte óta dolgozói munkaviszony megszűnésére kizárólag a normál tevékenység részeként felmerülő természetes fluktuáció (nyugdíjazás, fegyelmi elbocsájtás, munkavállalói felmondás, minőségi csere) formájában került sor néhány esetben.” Éppen ezt hívják, ahogy korábban is írtuk, “lopakodó elbocsátásoknak”: amikor nem pótolják a távozókat, nem töltik fel az üres státusokat…

Azokat az állításokat meg sem próbálják cáfolni, hogy több a szemét és a gaz a városban, miközben 3000 szemeteskukát szereltek le – csak éppen megpróbálják a kormányra fogni…

Ezt írják:

“a kormányzati elvonások miatt a Főváros közismerten nehéz gazdálkodási helyzete drasztikus mértékben leromlott, például a köztisztasági feladatokra csaknem 1,9 milliárd forinttal kevesebb jut. Emiatt a Városháza a korábbi több mint 11 ezerhez képest idén csupán mintegy negyedével kevesebb utcai hulladékgyűjtő-edény üzemeltetését tudta megrendelni.”

Azt is megerősítik, hogy a kéményseprőcégnél csoportos leépítés történt:

“...a jogszabályban a feladat ellátására a továbbiakban kötelezett szervezet a tevékenységet korábban ellátó FŐKÉTÜSZ munkavállalókat nem kívánta állományba venni. ...A FŐKÉTÜSZ . Által fenti okok miatt végrehajtott csoportos létszámla építés 2021. áprilistól valósult meg, míg a megmaradó FŐKÉTÜSZ tevékenységek és munkavállalók 2021. szeptember 1-ével olvadtak be a megalakuló BKM Nonprofit Zrt-be.”

Azt sem cáfolják, hogy az FKF-nél is tisztogatnak, sőt, mint írtuk, még belső levelezés is volt arról, hogy az elküldöttek létszáma ne érje el a csoportos létszám leépítés határát.

A BKM Sajtó szerint “...az FKF Nonprofit Zrt. menedzsmentje hozott – a főpolgármesteri bejelentéstől függetlenül, időben azt messze megelőzően – döntést még 2020 október végén a létszám csökkentéséről. Ez alapján történt meg azon folyamatok és munkakörök átvizsgálása, amelyek elláthatók a munkakört betöltő személyek számának csökkentésével és a feladatok racionálisabb szervezésével. ... A valóság az, hogy összesen 17 fő munkaviszonya szűnt meg, amelyből összesen 4 fő dolgozott fizikai munkakörben.”

A vezetőség a melósokon spórol: folyamatos a rettegés a budapesti közműholdingban

A város vezetése több száz embert tett utcára „lopakodó stílusban”. Azaz ügyelnek arra, hogy ne tűnjön csoportos leépítésnek és ne menjen híre mindennek már a BKM létrehozásával egyidejűleg is.

A létszám leépítések sora:

  • Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.: a koronavírus-járványra hivatkozva 90 embert bocsátottak el, ez a dolgozók 9 százaléka.

  • Bár a főváros 2024-ig saját hatáskörben tarthatta volna a budapesti kéményseprést, ők úgy határoztak, hogy május elsejével átadják a szolgáltatást a katasztrófavédelemnek. A cég 283 munkavállalójától vált meg.

  • Arról, hogy az FKF-nél folyamatosak a kirúgások, a Magyar Nemzet kezdett el cikkezni. Következő év februárjában újra a Magyar Nemzet szellőztette meg, hogy alig három hónap alatt több tucat dolgozójától vált meg az FKF.

  • A FŐKERT dolgozói a sajtóból tudták meg, hogy megszűnik a 154 éves cég, és szintén beolvasztják a közműholdingba.

    További részletek a Metropol oldalán.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

    origo.hu

    Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

    borsonline.hu

    „Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

    vg.hu

    Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

    ripost.hu

    Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

    vg.hu

    Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

    origo.hu

    Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

    mindmegette.hu

    Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

    she.life.hu

    A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

    ripost.hu

    Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

    INSIDER

    Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

    INSIDER

    Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

    INSIDER

    Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra