Létrehozva: 2021.12.16.

Deák téri késelés: megtörtént a vádemelés, ez vár a bandára

Megrázó részleteket derítettek ki a rendőrök a szörnyű éjszakáról. Az ügyészség nem késlekedik igazságot szolgáltatni az elhunyt fiataloknak.

Mint arról a Ripost is beszámolt, tavaly május 22-én hajnalban, a Deák tér közelében a 18 éves Cs. Krisztián halálra késelte a 21 éves K. Gergőt és a 16 éves M. Lászlót. A támadók ezek után elmenekültek a helyszínről, de a rendőrök a bejelentés után 10 perccel később elfogták őket a Nyugati téren.

A brutális kettős gyilkosság előtt pár órával korábban, az aznap 18. születésnapját ünneplő fiatal egy rablásban is részt vett, amelynek során szintén kést használt. A két ügynek összesen 6 vádlottja van.

Fotó: police.hu

Az ügyészség csütörtökön döntött a vádemelésről, erről közleményben tájékoztattak.

„A Fővárosi Főügyészség az akkor 18 éves késelőt több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, a 19 éves testvérpárt – egyiküket, mint bűnsegédet – különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, két további verekedőt csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. A hangfal elrablása és az azzal összefüggő bántalmazás ügyében – amelyben az akkor 17 éves lány is vádlott – felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlete a vád” – áll az ügyiratban.

Ez történt a tragikus éjszakán

A nyomozás során a rendőrség minden részletét kiderítette mi vezetett az egész országot megrázó kettős gyilkossághoz.

Május 22-én éjszaka a 18. születésnapját ünnepelte Cs. Krisztián, egy 19 éves testvérpárral. Az V. kerület, Deák téren, a gördeszka pálya melletti padoknál tartózkodtak, amikor egy a társaságukban lévő 17 éves lány – aki szintén vádlott az ügyben – elvett egy padon alvó fiatal férfi mellől egy hangfalat.

A két társaság között emiatt szóváltás alakult, majd a három férfi a hangfal megtartása érdekében verekedésbe kezdtek. A 18 éves férfi az egyik sértettet a nála lévő késsel combon szúrta, ököllel arcon ütötte, majd az ütés erejétől hátra eső férfit megrúgta. A sértettek még ezután is követték Krisztiánt és a társaságát, hogy a hangfalat visszaszerezzék. A további verekedést egy arra elhaladó járőrautó megjelenése szakította félbe, amelynek láttán a vádlottak elszaladtak a helyszínről, és egy órán keresztül a VI. kerület, Paulay Ede utcában lévő egyik lépcsőházban húzták meg magukat.

Pár órával később, hajnali fél négy körül, az V. kerület, Hercegprímás utcai gyalogátkelőhelynél K. Gergő, M. László és barátaik, valamint egy másik társaság között dulakodás alakult ki.

Ekkor érkezett meg a járdaszigethez Krisztián a haverjaival, akik bekapcsolódtak a verekedésbe. Az egyik testvér a 16 éves sértettel is verekedett, a sértett ennek során megütötte őt. Ekkor szaladt oda a sértetthez a 18 éves vádlott, aki a vád szerint a nála lévő késsel a 16 éves férfit először a hátán, majd a vele szembe forduló sértettet a mellkasán is többször megszúrta. A 16 éves férfi a szúrásoktól összeesett, de még eszméleténél volt, amikor odalépett hozzá az a 19 éves vádlott, akit a sértett az előbb megütött, és a földön fekvő sértettet többször megrúgta a fején. Eközben a testvére – őt a bántalmazásban biztosítva és támogatva – szorosan mögötte állt.

A szúrásokat követően eleve nagy fájdalmakat átélő, még életben lévő sértettnek a bántalmazás fokozott fájdalmat és szenvedést okozott. A sértett ezután még feltápászkodott a földről, tett néhány lépést, majd összeesett és a helyszínen meghalt. A sértett halálát a mellkasát ért szúrások okozták.

Ekkor az ellenkező irányból a másik, 20 éves sértett a késelő vádlott felé futott, majd dulakodni kezdtek, amelynek során a vádlott a késsel többször megszúrta a sértettet. Ekkor a sértett kissé eltávolodott, azonban a vádlott követte őt, majd a késsel még egyszer megszúrta. A sértett a földre esett és rövid időn belül meghalt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast