RETRO RÁDIÓ

Brutális módon végezte ki élettársa lányát a bosszúszomjas magyar férfi

Brutális módon végezte ki élettársa lányát a bosszúszomjas magyar férfi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 12. 07. 12:15

Először nyakon és mellkason szúrta, majd egy téglával fejbe is verte, mert még volt pulzusa.

A vádirat szerint a közel kilencven éves férfi már korábban is meggyanúsította az élettársa lányát, hogy ő illetve a bankja – ahol a számláját vezeti – meglopták.

Idén, január 8-án, a nő az elkövetővel együtt lakó édesanyját látogatta meg Fóton. Az idős férfi ekkor magához vett egy tizennégy centiméter pengehosszúságú kést és azzal a nőhöz lépve ismét számon kérte rajta a pénzének eltűnését.

A nő és az idős férfi ekkor dulakodni kezdett, közben a begőzölt ember több helyen megsértette a nő kezét a késsel, továbbá kétszer megszúrta illetve megvágta a nyakát is.

Fotó: police.hu

Mivel a nő nyaka erősen vérezni kezdett, elmenekült a lakásból, de a férfi követte az utcára is. A szabadba kiérve a megszúrt nő a földre rogyott. A férfi utolérte és mellkason szúrta úgy, hogy a kés pengéje beletört a nő testébe.

Ekkor az utcán többen is a sértett segítségére siettek, közülük valaki megállapította, hogy még van pulzusa. Ezt meghallva az idős ember felkapott egy közelben lévő tégladarabot és azzal még kétszer fejbe vágta a földön magatehetetlenül fekvő nőt. Az egyik járókelőnek sikerült végül

eltaszigálnia a férfit a nőtől, aki a helyszínen meghalt.

A Pest Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat az idős férfi ellen.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.