RETRO RÁDIÓ

Botrány: egy gépnyi utast hagyott cserben a Ryanair

Botrány: egy gépnyi utast hagyott cserben a Ryanair
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 12. 04. 12:20

A magyar utasok nem érték el a végcéljukat, de segítséget sem kaptak.

Egy utazós Facebook-csoportban osztotta meg egy magyar nő a pénteki kalandjukat. A Ryanair járatával mentek volna Budapestről Rigába, ám nem úgy sikerült az utazás, ahogy azt eltervezték. Ahogy a nő kifejtette, a Ryanair járat eleve késéssel indult.

„A monitoron változó mértékű késés jelent meg, 1 óra, 3 óra, 5 óra. Információt természetesen senkitől nem kaptunk, csak 2 db 1350 ft-os étkezési vouchert. Mi magunk jöttünk rá Google keresés után a késés okára, hogy baleset történt a rigai reptéren, amit átmenetileg lezártak” – írta a posztban.

Végül 15.45-re tűzték ki az indulás időpontját, amihez képest további késéssel, kb. 16.30-kor szállhattak fel.

Riga közelében hosszasan körözött a gép, több, mint 2 óra repülés után értesítette a pilóta az utazóközönséget, hogy hóvihar miatt sem Rigában, sem a környező reptereken nem tud leszállni, ezért visszafordulnak Varsóba. A személyzet a felháborodott utasokat azzal nyugtatta, hogy Varsóból szombaton segítenek Rigába jutni és szállást is kapnak.

„A varsói landolás után a hangosbemondón szóltak, hogy nem lesz sem földi, sem légi úton Varsóból alternatív útvonal Rigába, aki szeretne kiszállhat, de a Ryanair nem tud segíteni. A többi utast visszaviszik Budapestre. Ekkor azt ígérték, hogy szombat reggel különgépet szerveznek Rigába, és szállást is kap mindeni, bővebb tájékoztatást a földi kiszolgáló személyzettől kaphatunk” – folytatta.

„Landolás után nem várt senki minket, a csalódott utasok találtak egy reptéri dolgozót, aki a 2B Celebi jegyirodához küldött, mert ők a Ryanair partnerei. Ott 1 alkalmazott dolgozott, végtelen hosszú sor alakult ki. Várakozás közben egy másik reptéri dolgozó papírokat osztogatott, a Ryanair ügyfélszolgálat +44-es számával és a 261-es légiutasok jogairól szóló törvényt. További fél óra elteltével egy utas, kijött az irodából és szólt, hogy nem lesz semmi különjárat szombaton, 2 átszállással lehet esetleg átfoglalni és szállást sem adnak. A Ryanair cserben hagyott egy gépnyi utast este 11-kor a reptéren” – fogalmazott a csalódott utas.

A poszt alá számos komment érkezett. A posztoló is elmondta, nem azzal van a baj, hogy a pilóta hozott egy felelősségteljes döntést azzal, hogy nem tette le a gépet hóviharban, hanem azzal, hogy a Ryanair társaság nem tájékoztatta az utasokat, majd össze-vissza ígérgetett nekik, végül cserben hagyta őket.

A kommentelők között volt egy másik utas, aki Rigából szeretett volna Budapestre utazni. Azt írta: „Mi tegnap este mentünk volna haza Rigából. Vasárnap megy újra járat haza. Egy napra kaptunk szállást, a másik éjszakát nekünk kell megoldani. Köszi Ryanair.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.