RETRO RÁDIÓ

A magyar szakasza lett meg először a Via Carpatia sztrádának

A magyar szakasza lett meg először a Via Carpatia sztrádának
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 12. 29. 16:20

A közép-európai folyosó összes hozzánk tartozó elemét megépítettük.

A Via Carpatia autópálya folyosója hét országot köt össze Litvániától Görögországig, észak-déli irányú összeköttetést teremtve a balti-tengeri, az égei- és a fekete-tengeri kikötők között, ami eddig hiányzott.

A magyarországi M30-as autópálya ősszel készült el, az M3-as autópályát és a szlovákiai határt köti össze, megszületett a folyosó utolsó magyar eleme.

Az újonnan épült Miskolc-Tornyosnémeti szakaszon Budapestről autópályán Kassa (Szlovákia) felé lehet eljutni – írja a Transilvanian Business.

A gyorsforgalmi út elkészültével Magyarország minden feladatát – a határidőhöz képest öt évvel korábban – teljesítette a teljes Via Carpatia megépítésére vonatkozóan, ami 2026.

Ám a jelenlegi tervek szerint az országokon belüli bővítés folytatódik majd 2026 után is. Hazánkban például a folyosó az M3-as autópályán megy tovább, majd az M35-ös autópályával Debrecen irányába, végül az M4-es autópályával Nagyvárad irányába.

Fotó: Ripost

„Magyarországnak sikerült kialakítania saját közlekedési infrastruktúráját: 2010-ben a belső autópálya-hálózat teljes hossza nem érte el az 1300 kilométert, most megközelíti a 2000-et” – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

Románia területén az útvonalnak két iránya van, egy a konstancai kikötő felé, a Nagyvárad – Arad – Temesvár – Lugoj – Déva – Nagyszeben – Pitești – Bukarest – Konstanca útvonalon, egy pedig a román-bolgár határig, a leendő Duna-híd Calafat – Vidin felől, Nagyvárad – Arad – Temesvár – Lugoj – Drobeta Turnu Severin – Vinju Mare – Calafat útvonalon.

Nagyváradról a Via Carpatia a leendő Nagyvárad – Arad gyorsforgalmi úton halad tovább Arad felé, amely a projekt műszaki dokumentációjának elkészítésére irányuló tanulmányok és előkészítő munkák fázisában tart.

A Nagyvárad – Arad gyorsforgalmi út (DX) 119 kilométeres lesz, mindkét irányban két sávon. A projekt becsült értéke 1,38 milliárd euró, a kivitelezési idő 36 hónap. Az autópálya-profil 2025 végére készülhet el. Ezenkívül Romániában már léteznek a Via Carpatia funkcionális szegmensei, amelyeket már lehet használni. Ezek az Arad – Temesvár – Lugoj – Nagyszeben autópálya és a Pitești – Bukarest – Konstanca autópálya szakaszok.

Számos útépítés befejeződött idén Magyarországon. A cél az, hogy bárhonnan 30 percen belül elérhető legyen egy gyorsforgalmi út.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.