Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.18.

Novák Előd: a Jobbikban korábban is szokás volt a lakhatási támogatással való visszaélés

Megdöbbentő dolgokat állít Jakab Péter botránya ügyében Novák Előd volt Jobbik-alelnök a pártban uralkodó gyakorlatról.

Novák Előd a Bors cikkét a botrányról megosztva írta, hogy: „az alábbi leleplezés egy konkrétumokat tartalmazó cikk, azzal szemben egyelőre csak Jakab üres tagadása áll.” A Mi Hazánk politikusa nagyon erős tényekkel támasztotta alá a lap állításait.

„A Jobbikban pedig sajnos korábban is bevett volt a lakhatási támogatással való visszaélés, hiába tiltakoztam ellene, míg a frakció ki nem zárt…

A botrányok után annyit sikerült elérnem, hogy általános szabályként kimondta a Jobbik: aki a lakhatási támogatásból nem lakást bérel, hanem zsebreteszi, az legalábbis frakcióelnökségi tag nem lehet. De az első tisztújításon felrúgták ezt is…”

A politikus a pártelnökről is botrányos titkokat árul el bejegyzésében:

„Jakab Péter újbudai lakásbérlése azért is visszás, mert egy miskolci lakos praktikusan a Parlament közelében, de legalábbis Miskolc felé, a pesti kerületekben bérel lakást, a távoli Újbudán csak akkor éri meg, ha az Országgyűlés Hivatalának pénze így egy ismerősénél landol, akitől ott tud lakást béreltetni. Nem csoda, hogy Jakabot sosem láttuk Újbudán, pedig önkormányzati képviselőként én is hallottam volna róla, ha a hétköznapjait errefelé tölti. De úgy tűnik, ismét csak zsebre teszik a képviselők lakhatására szánt pénzt, közben meg vagy szállodázgat, vagy frakciópénzből bérelnek neki másik lakást, ahogy kocsit is, sofőrrel, ”a nép egyszerű gyermekének.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól