Létrehozva: 2021.11.29.

Most jött: itt vannak a legfrissebb hazai koronavírus-adatok

Megérkeztek a hétvégi összesített adatok.

A beoltottak száma 6 120 959 fő, közülük 5 839 078 fő már a második oltását is megkapta, 2 477 399 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. Az elmúlt három nap alatt összesen 27 830 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 096 718 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 460 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 326 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 877 251 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 185 141 főre emelkedett. 7438 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 538-an vannak lélegeztetőgépen. Az Oltási akció első hetén összesen 784 ezren vettek fel oltást, közülük 643 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 96 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbította az Oltási akciót, így december 5. vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között – írja a koronavirus.gov.hu.

Fotó: MTI

A kórházak ezen a héten is megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra. Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást. A megerősítő harmadik oltás is mindenkinek ajánlott, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A megerősítő oltás ismét 80-90%-ra képes emelni a védettséget.

A nagy sikerre való tekintettel egy héttel meghosszabbította a kormány a november 22-én kezdődött Oltási akcióhetet, így az új időpont szerint december 5. vasárnap estig lehet a kórházi oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül oltakozni. Az oltópontok minden nap reggel 7 és este 19 óra között vannak nyitva.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) múlt hét csütörtökön engedélyezte az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, a kormány le is kötött további gyermekek oltására való Pfizer vakcinákat, az első szállítmány várhatóan december 21. körül érkezik.

Megjelent az első nagy magyarországi tudományos kutatás (HUN-VE vizsgálat) a védőoltások eredményességéről. A kutatás megállapítja, hogy minden Magyarországon használt vakcina magas, illetve rendkívül magas hatékonyságot mutatott a megfertőződés és a koronavírussal kapcsolatos elhalálozások megakadályozása tekintetében. A védőoltás 88-98%-ra emelte a védelmet a betegség halálos kimenetele, és 69-89%-ra a fertőzéssel szemben. Az oltás – történjen bármelyik vakcinával is – tudományosan bizonyított adatok szerint valóban életet ment, jelentősen csökkenti a halálozás kockázatát. 20-szor nagyobb eséllyel haltak meg az oltatlanok tavasszal Magyarországon.

Egyértelmű a védőoltások magas hatékonysága. 10-20-szor nagyobb eséllyel haltak meg az oltatlanok tavasszal Magyarországon – megjelent az első nagy magyarországi tudományos kutatás (HUN-VE vizsgálat) a védőoltások eredményességéről a járványtannal foglalkozó, tudományos körben elismert Clinical Microbiology and Infection angol nyelvű orvostudományi szakportálon.

Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett ismét maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat. A bölcsődékben, az óvodákban, az iskolákban az igazgatók és a felsőoktatási intézményekben a rektorok, az egyéb munkahelyeken a munkáltatók határozhatják meg a maszkviselés szabályait. Az egészségügyi dolgozók és a betegek védelme, valamint betegellátás zavartalansága érdekében az egészségügyi dolgozók számára kötelező a megerősítő harmadik oltás felvétele.

Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.

A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni az első, az elmaradt második és a harmadik oltásra is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán