Létrehozva: 2021.11.15.

Ide költöztették a hajléktalanokat Karácsonyék

Új lakók jelentek meg a csepeli Duna utcai Nyugdíjas Otthonban: Budapest egyéb kerületeinek hajléktalanjai. A beköltöztetést Karácsony Gergely sem a helyi lakosokkal, sem a kerület vezetésével nem egyeztette. Ugyanígy jártak el kétszer is Pikó András kerületében: a főváros és a kerület a lakók nélkül döntött ilyen súlyú ügyekben.

Karácsony Gergely és a baloldali kerületvezetők mindig saját hatáskörben, az ott lakók megkérdezése nélkül döntenek hajléktalanügyekben, ráerőltetve az ő megoldásaikat a helyiekre.

Karácsony Gergely fõpolgármester MTI/Szigetváry Zsolt

És ez a megoldás általában mindig az. A helyiek megkérdezése nélkül telepítenek oda hajléktalanokat. Csepelen még a kerület fideszes vezetőit sem kérdezték meg: például az eldöntött ténnyel a XXI. kerületi polgármester is csak a közgyűlésen szembesült.

A csepeliek nagyon felháborodtak a furcsa beköltöztetéseken, annál is inkább, mivel nem ez az első eset, hogy a főpolgármester titokban intézkedik a hajléktalanok betelepítéséről. Korábban is tervezett már hasonló lépést Karácsony, akkor azonban az a kerületivé terebélyesedő botrány és a lakók ellenállásán fennakadva meghiúsult. Talán épp a vitákat megelőzendő a főpolgármester ezúttal teljesen titokban adta ki az engedélyeket.

Az évek óta ott élők elmondása szerint – bár komolyabb balhé eddig nem volt – az új lakók ugyanazt azt az életvitelt folytatják, amit előtte: reggel elmennek, este hazajönnek, napközben meg az utcákat járják. Ki-be járkálnak az intézményben, miközben a Covid 4. hulláma komoly veszélyt jelent az idősekre.

A fővárosi vezetés cinikus “poénnal” válaszolt

Miután a Fővárosi Közgyűlésen Borbély Lénárd, a XXI. kerület polgármestere szembesült a tervvel, azonnal kifejezte a tiltakozását.

„Roppant cinikus választ kaptam Karácsony helyettesétől, aki azt mondta, hogy ezek az emberek nem hajléktalanok, ugyanis most már van hajlék a fejük felett„ – számolt be a Metropolnak a polgármester. A politikus hozzátette, tudomásuk szerint felháborodást keltett az otthonban élők körében, hogy a beköltöztetettek hiába jutottak lakhatáshoz, ugyanolyan életmódot folytatnak, mint előtte.

A hétköznapi emberek milliókért kerülhetnek be ugyanide

A Duna utcai Nyugdíjas Otthon a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában áll. Sima “civileknek” csak komoly feltételekkel lehet bekerülni: van beköltözési díj, ami az ott lakók szerint akár 3-4 millió forintra is rúghat. A a főváros által betelepítettek azonban élhetnek a részletfizetés lehetőségével is, amivel a nyugdíjasok továbbra sem.

„Nem lehet a tisztességesen ledolgozott élet után pihenni vágyó nyugdíjasok mellé berakni olyan embereket, aki az elmúlt ki tudja hány évben az utcán szocializálódtak. Sok esetben az ilyen emberek nem is akarnak visszailleszkedni a társadalomba. Karácsony Gergely ismét a nyugdíjasokba rúgott bele”– sommázta a polgármester.

Üres helyek vannak a hajléktalanszállókon

„Illett volna tájékoztatni a csepeli önkormányzatot„ – fejtette ki Borbély Lénárd. „Mi is úgy gondoljuk, hogy a hajléktalan embereknek segíteni kell, de úgy kell segíteni nekik, ahogy az erre szakosodott intézmények teszik. Csepelen működtetünk nekik téli melegedőt, rendszeresek a karitatív tevékenységek, és vannak üres férőhelyek a helyi hajléktalanszállókon is. Rajtuk ott kellene segíteni, a nyugdíjasoknak meg az idősotthonokban” – fogalmazott a polgármester.

Korábban is a helyiek nélkül döntött Karácsony

Tavaly a XXI. kerület belvárosába akart hajléktalanszállót telepíteni a főpolgármester. Borbély Lénárd elmondta: 2020-ban Karácsony Gergely egymaga döntött arról, hogy létrehoz egy több száz fős hajléktalanszállót, pont egy iskola, egy óvoda és egy templom közvetlen közelében. Akkor azonban – miután a terv kitudódott – a csepeli lakosok összefogásban megakadályozták a tervet.

A Kőbányai úti „rémházban” sem kérdeztek meg senkit

Nem példa nélküli, hogy a fővárosi vezetés a lakók megkérdezése nélkül telepít be tömegesen hajléktalanokat önkormányzati kezelésben lévő házakba. A Metropol már írt a Kőbányai úti „rémház” esetéről, ahol az ott élők már ki sem mernek lépni a lakásukból, miután a főváros az ott lévő szociális bérlakásokat jelképes összegért kiadta hajléktalanoknak. Ezen felül egy „speciális éjjeli menedékhelyet” is létrehoztak a 150 családnak otthont adó hatalmas bérházban. Azóta áll a szemét és az emberi ürülék a folyosókon, a régi lakók pedig rettegnek az újaktól. A házban mindennaposak az üvöltözések, a hajnalig tartó „bulik”, és felütötte fejét az illegális drogterjesztés is.

Arról, hogy Józsefvárosban az ott élőknél mi verte ki a biztosítékot és milyen lépésekre szánták el magukat, a kedden, november 16-án megjelenő Ripost7 hetilapban olvashatsz. Keresd az újságosoknál és egyéb árusítóhelyeken!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban