
A Fidesz közleménye szerint a baloldal az emberek helyett a multikat támogatja.
A Fidesz szerint nem telik el úgy nap, hogy a „Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal” ne támadná és ne tenné nyilvánvalóvá, hogy eltörölné a rezsicsökkentést.
A kormánypárt keddi közleményében Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjének sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az ellenzéki politikus azt mondta: valódi rezsicsökkentést átfogó, az európai uniós támogatásokból megvalósítható, önrész nélküli panel- és társasház-felújításokkal lehetne elérni.
A Fidesz közleményében azzal vádolta a baloldalt, hogy az emberek helyett továbbra is a multik érdekeit képviseli és korlát nélkül ráeresztené a világpiaci árakat a lakosságra. „Márki-Zay, Gyurcsány, Gyurcsányné egymás után támadják a rezsicsökkentést” – fogalmaztak.
A Fidesz szerint Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje is ellenzi és ostobaságnak nevezi a rezsicsökkentést, illetve cinikusan azt üzeni az embereknek, hogy inkább fűtsenek, fürödjenek és főzzenek kevesebbet.
A Gyurcsány-féle baloldal kormányzása alatt a magyar családok fizették a legdrágább gázt és áramot az EU-ban, ma a rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar lakosság fizeti a legolcsóbb gázárat és a második legolcsóbb áramot – hangsúlyozták.
A rezsicsökkentéssel a családok évente átlagosan 386 ezer forintot, mert a lakosság összesen már több mint 2 ezer milliárd forintot spórolt meg – emelték ki.
- 2002 és 2010 között a baloldali kormányok több mint 40 alkalommal emeltek adót,
- Gyurcsány Ferenc megszüntette a családi adókedvezményt az egy- és kétgyermekes családok esetében, a háromgyerekesekét pedig 60 százalékkal csökkentette,
- 2007-ben és 2008-ban több mint 14 000 pedagógust bocsátottak el, több mint 100 iskolát zártak be, 748 iskolát beolvasztottak más intézményekbe, így összesen 1000 település maradt helyi iskola nélkül,
- bevezették a felsőoktatási tandíjat, a kórházi napidíjat, valamint a vizitdíjat, melyeket a 2008-as népszavazás törölt el,
- bezárták a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központot, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI), valamint a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézetet, továbbá összevonták, illetve leépítették a Szent Margit Kórházat, a Budai Gyermekkórházat és a Szent János Kórházat,
- befagyasztották a közszféra béreit, megszüntették a 13. havi bért,
- végezetül visszavonták a 2009-es és 2010-es nyugdíjkorrekciót, és eltörölték a 13. havi nyugdíjat.







