Létrehozva: 2021.10.01.

Veszélyes állatokat tartott a magánállatkertjében az érdi férfi – ez lett a vége

Oroszlánokat, pumákat, tarajos sülöket tartott engedély nélkül magánállatkertjében a férfi.

Szerző Ripost

Engedély nélkül alakított ki és nyitott meg a közönség számára Érden egy magánállatkertet egy helyi férfi, ahol oroszlánokat, pumákat, tarajos sült, sarki rókákat és egyéb állatokat tartott.

Ezek közül több is veszélyes, különösen veszélyes, illetve természetvédelmi szempontból jelentős állatfajnak számít.

Egy ellenőrzés nyomán 2017-ben – az engedélyek hiánya miatt – bezáratták a létesítményt és elkobozták az oroszlánokat, pumákat, tarajos sülöket. A szakhatóság 2018-ban állatsimogatóval kapcsolatos állásfoglalásban felvilágosította a férfit, hogy milyen okiratokra van szüksége, és milyen állatokat nem helyezhet el ott – írja az ügyészség.

A férfi a tiltás ellenére továbbra is engedély nélkül nyitotta meg az állatkertet, ahol az újabb ellenőrzés során ismét több oroszlánt, tarajos sült találtak.

Kideerült: 2019-ben részben természetes szaporulat, részben vásárlás nyomán újabb hét oroszlán került a területre.

Érdi Járási Ügyészség az állatkertet létrehozó és üzemeltető férfi ellen természetkárosítás miatt emelt vádat – közölte a megyei főügyészség.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán