Nyilatkozik a testvérpár, akit megverettek Gyurcsányék

Ripost: Tudtak arról, hogy film készül az őszödi beszédet követő eseményekről?

Kruchina Károly: Teljesen véletlenül, egy baráti szálon keresztül tudtuk meg.

Ripost: Megkeresték önöket, hogy meséljenek mindarról, ami akkor önökkel történt?

Kruchina Vince: Nem, de van egy baráti társaság, ahol Kálomista Gáborral már többször összefutottunk, szerintem ismerte a történetünket.

K. K.: A producer nagyon helyesen döntött, amikor külföldi rendezőt választott. Reményeim szerint egy izgalmas és tanulságos politikai thriller készült.

Ripost: Hány évesek voltak 2006-ban és mivel foglalkoztak?

K. K.: 26 éves voltam, Cipruson dolgoztam szörfoktatóként. Szerettem volna kipróbálni, hogyan tudom megállni a helyemet a családom nélkül, idegen környezetben.

K. V.: 24 évesen Németországban éltem és önkéntesként dolgoztam egy integrációval foglalkozó óvodában. Drezdából Bonnba költöztem volna, mindössze azért jöttem haza 2006 őszén, hogy összepakoljam a dolgaimat. A sors fintora, hogy ha mindaz, ami megtörtént, nem történik velem itthon, akkor talán végleg kint ragadok Németországban. Ráadásul olyan kormány volt itt hatalmon, amellyel semmilyen módon nem tudtam azonosulni. Ma azt mondom, a Jóisten segítségül kérte az őszödi beszédet, így itt ragadtunk. Mondom ezt annak ellenére, hogy 24 órán át voltunk a Harmat utcai fogda „vendégei”, majd háziőrizetben voltunk, majd a lakhelyelhagyási tilalmat decemberig fenntartották. Így Németországban nem tudták tovább tartani az állásomat.

K. K.: Cipruson néztem a CNN budapesti tudósításait, beszéltem Vincével telefonon és abban maradtunk, hogy hazajövünk a szüleinkhez és a testvéreinkhez. Amikor annak idején külföldre mentünk, abban része volt annak is, hogy Gyurcsány nagy pofával belemondta az éterbe: akinek nem tetszik itthon, menjen.

K. V.: Ne feledjük, kicsivel korábban Medgyessy azzal kampányolt az unió mellett, hogy majd bárki nyithat Bécsben kávézót.

Ripost: Mindaz, ami önökkel történt, hogyan változtatta meg az életüket?

K. K.: Kiálltunk azokért, akik egy szörnyűség elszenvedői, mondjuk ki nyugodtan, áldozatai voltak. Emberekért, akik egy életre megtanulták, mit jelent a könnygáz, a gumibot és a kardlap. Révész Máriusz vérző arcánál emblematikusabb képre nincs szükség, az a fotó mindent elmond.

Egy országgyűlési képviselő, aki felmutatta az igazolványát, majd agyba-főbe verték. Másnap, amikor bekötött fejjel bement a parlamenbe, a baloldali elit Mártíriusznak csúfolta, majd Gergényi Péter főveretőt Budapest Pro Urbe díjjal jutalmazták. A baloldal hozta régi formáját és újra az erőszakban kéjelgett, ne feledjük, ezek az MSZMP jogutódja. Úgy éreztük, meg kell szólalnunk, nem maradhattunk némák. Azt mondták, itt demokrácia és jogállam van és közben emberek ezrei szenvedtek el rendőri erőszakot. Ez volt az oka, hogy 2006 és 2010 között emberi jogi aktivista szerepet vállaltunk, miközben persze mindketten dolgoztunk. Akkoriban az országgyűlés emberi jogi bizottsága előtt, melyet Balog Zoltán vezetett, számos alkalommal képviseltük a jogfosztottakat. Nagy örömükre 2010-ben felfüggeszthettük emberi jogi tevékenységünket, mert megbuktak, akiknek meg kellett bukniuk. Azóta szerencsére nem fordul elő, hogy állami erőszakszervezet jogszerűen demonstráló, szólásszabadságukkal élő fiatalokra támad és börtönbe zárja őket. Igenis legyen a jogállam alapmércéje a ius murmurandi (a morgolódás joga), ahogyan a rómaiak mondták.

K. V.: annyira abszurd volt mindaz, ami velünk és másokkal történt, hogy nem volt kétséges, tennünk kell valamit. Persze, Németországban is voltak és vannak tüntetések, előfordulnak rendőri túlkapások, de ott kivizsgálják, bocsánatot kérnek, tisztességesen elrendezik. A velünk történtek után én is azt gondoltam, hogy ez bizonyára valamilyen rendszerhiba és bocsánatot kérnek, majd elengednek bennünket. Az első személyes sokk akkor ért, amikor közölték velünk: nincs itt szó semmiféle félreértésről. A rendszerváltozástól kezdve nem került sor hasonló eseményre, sem a rendőröket, se a vezetőiket nem készítették fel arra, mit kell tenni ilyen helyzetben. Mindenki megfizette a drága tanulópénzt. Olyan mérhetetlenül igazságtalannak éreztük, ami velünk és másokkal történt, hogy muszáj volt tenni valamit. Parancs nélkül maradtak a rendőrök, a balliberális politika és holdudvara pedig azon röhögött, hogy „leesett” a rendőrök jelvénye, akik maszkban verték az embereket.

K. K.: Az állami erőszakszervezetnek nem tesz jót, ha tagjaikon nincs azonosító jelvény, ahogyan az sem, ha felveszik a maszkot.

K. V.: A kiállásunk persze táplálkozott a neveltetésünkből, a családi múltból is. Dédapánk, báró dr. Kruchina Károly államtitkár az 1939-es New Yorki világkiállítás kormánybiztosa volt, New York díszpolgári címet adományozott neki. A nagyszüleink is kiálltak a polgári értékekért. Egyfajta polgári attitűd ez, ami stabil értékrendet és magabiztosságot ad.

Ripost: A családi és baráti körben akadt bárki, aki elhitte, hogy önök erőszakkal támadtak a rendőrökre és megdobálták őket?

K. K.: Szerencsére senki. Egyetlen ember akadt, aki kétségbe vonta az ártatlanságunkat, Bolgár György, de őt felejtsük el. Az egész ügyben az volt az igazán ijesztő, hogy az állami erőszakszervezet mellé készségesen felsorakozott az ügyészség és a nyomozati bíróság is. Teljesen ártatlan emberek ültek előzetesben. Európában nem lehet ilyen következménye annak, hogy valaki részt vesz egy politikai tüntetésen. Mi utóbb lényegében minden tettünkkel az igazi jogállamért álltunk ki.

K. V.: A 2006 őszén történtek referenciapont, amely cementként hat a konzervatív közösségre, de szerintem ennél is tágabb a kör. 2006 ebből a szempontból összekapcsolja az embereket és erőt ad. És van itt még valami: ne feledjük, hogy a másik oldalon álló politikai elit éppen ugyan azokból áll, akik akkor is ott voltak és újra hatalomra akarnak kerülni. Közröhej: azok akarnak visszatérni a hatalomba, akik emberek százait, bennünket is megverettek! Elkövették? Igen, ráadásul tapasztalt politikusként, felelősségük teljes tudatában. Miért gondoljuk azt, ha visszatérnek, másképpen fognak viselkedni? Senkinek ne legyenek kétségei, hiába hívják a pártot Momentumnak, nincsenek a táblán új szereplők! Ezek ugyanazok! Karácsony Gergely talán nem Gyurcsány Ferenc tanácsadója volt? Mindazzal, ami történt, foglalkozni kell, mégpedig azért, hogy mindenki tudja meg az igazságot!

Ripost: A történtek után önök keresték a sorstársakat vagy fordítva?

K. K.: Ők kerestek bennünket. Nagyon sok korunkbelinek adtunk tanácsot. Szerencsére minden hozzánk fordulónak tudtunk valamilyen segítséget nyújtani. Most a jogállamiság nevében hívja Brüsszel tetemre Magyarországot, de akkor elsiklottak az események felett, mintha mi sem történt volna.

Ripost: Utóbb kiderült, név szerint kik voltak azok a rendőrök, akik megverték önöket?

K. V.: Kiderült, hiszen megkaptuk a rendőrök név szerinti tanúvallomását tartalmazó jegyzőkönyveket, de más adat nem volt. Azonosítani nem lehetett őket.

Még csak nem is tüntettek

Kruchina Károlyt és Kruchina Vincét 2006. szeptember 21-én kora hajnalban vette őrizetbe a REBISZ bevetési csoportja a Rákóczi út – Nyár utca sarkán. Az összevert és megfélemlített Kruchina fivérek ártatlanok voltak, és erre van két független tanújuk is. A fiúk nem randalíroztak, csak kíváncsiak voltak, mi zajlik az utcákon. A Rákóczi útnál Károlyt elektromos sokkolóval földre kényszerítették, majd ütötték-rúgták, ahol érték. Az arca több helyen felrepedt és bedagadt. Vince feltartott kézzel megkérdezte a rohamrendőröket, miért ütik a bátyját. Válaszul a rendőrök „ha a testvéred, akkor te is kapsz” felkiáltással gumibotozni kezdték. A Rákóczi útról egy rabomobilban a X. kerületi kapitányságra szállították őket. Amikor ügyvédet kértek, azt válaszolták nekik: „ez nem Amerika, kisköcsög, nincs ügyvéd!” Őrizetbe vételükről sem a családjukat, sem az ügyvédjüket nem értesítette a rendőrség, az eltűnésük miatt aggódó hozzátartozók derítették ki hollétüket. Szandelszky Béla és kolléganője, az AP hírügynökség fotóriporterei tanúsították: a Kruchina fiúk békések voltak, nem voltak berúgva és nem csináltak semmit.