1 éve

Nagyszerű hírt közölt Rusvai Miklós: ennek igazán örülni fognak a szülők

A Ripost által megkérdezett virológus megnyugtató részletekkel szolgált a szülők számára.

Rusvai Miklós egyetért a kormány állásfoglalásával, miszerint országos szinten semmiképp sincs szükség a gyerekek digitális oktatására. A nagyszerű hírt a következőkkel indokolja:

Dr.Rusvai Miklós (Fotó: Markovics Gábor/Ripost)

„Jelenleg nem olyan magasak a járványtani adatok, hogy indokolt lenne országos szinten átállni a digitális oktatásra. Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy az iskolákban a koronavírus okozná az első számú légzőszervi megbetegedéseket – árulta el a virológus.

Mint minden iskolai és óvodai visszatéréskor, az intézményekben a gyerekeknél elkezdődik egy légzőszervi megbetegedés-hullám.

„A szeptember első három hetében végzett vizsgálatok az iskolai légzőszervi fertőzések esetében – amelyek főleg szeptember elején jelentkeztek nagyobb számban – elsősorban a hagyományos, úgynevezett nátha vírusokat mutatták ki. Ennek ráadásul nagyjából már vége van – fejti ki a professzor.

A virológus arról is beszélt, hogy a gyerekek között nem volt jelen nagyobb arányban a koronavírus és a családjaikban sem, ahová a gyerekek hazavitték volna az iskolai, illetve óvodai fertőzést.

Országos szinten nincs szükség a gyerekek digitális oktatására. Képünk illusztráció (Fotó: Ripost)

„Iskolai szinten egyelőre sem influenza, sem koronavírus járvány nem jelentkezett nagyobb számban. Helyileg ugyan voltak egyes osztályok, ahol megemelkedett a koronavírus-fertőzés esetszáma, de arra, hogy egész intézményeket kellett volna bezárni, nem volt példa” – árulta el.

A 4. hullám enyhítése miatt is fontos a gyerekek oltása

Rusvai Miklós szerint, ahhoz, hogy ne kelljen bezárni az iskolákat és elkerüljük a digitális oktatást, fontos volna, ha minél nagyobb számban beoltatnák a gyerekeket.

A poszt-Covid tüneteinek enyhítésére és gyógyítására is beválik az oltás. Fotó: Shutterstock

„A gyerekek oltásának igen fontos jelentősége lenne a járvány negyedik hullámának enyhítésében és a vírus elleni minél hatékonyabb küzdelemben is. Ezért én is azt javaslom a szülőknek, hogy a 12 év feletti gyermekeiket oltassák be!

A professzor azt is elmondta, egyelőre még nincsenek kielemzett adatok arról, hogy fertőzés esetén a gyerekeknél hány hónap vagy hét a védettség ideje. Ráadásul a fiatalokról köztudott, hogy nagyon sokszor tünetmentesen vagy enyhe tünettel esnek át a betegségen. „Valóban kevés a tapasztalat arról, hogy mennyi természetes immunitás épül fel a gyermekek szervezetében a fertőzés következtében. Az azonban ismert, hogy az oltás még mindig kevesebb kockázattal jár, mint maga a koronavírus okozta megbetegedés és annak szövődményei– hangsúlyozza.

A poszt-Covid tünetek enyhítésére és gyógyítására is beválik a vakcina

Számos beszámoló jelent meg arról, hogy ha egy fiatalkorú átesett a koronavírus-fertőzésen és esetleg még poszt-Covidos tünetei is vannak, akkor ezek a vakcinázás hatására javulnak. „Ez is egy újabb érv az oltás mellett. Úgy tűnik, hogy a poszt-Covid tünetek enyhítésére és gyógyítására is beválik a vakcina – összegez a Ripost által megkérdezett szakember.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő baleset történt Eszenyi Enikővel

origo.hu

Ezt tervezi most az életével az RTL Klub alkoholista, gyerekverő színésze

borsonline.hu

Gyászolnak a magyar mentők, szomorú veszteség érte őket

vg.hu

Ezer sebből vérzik a MÁV, de most erőt mutatott: óránkénti 160 kilométeres sebességre képes mozdony érkezett és sok ilyen jön még

ripost.hu

Meghalt egy nő, a rendőrök elfogták a késsel hadonászó férfit

magyarnemzet.hu

Szoboszlai Dominik továbblépne, a Liverpool nem siet ezzel

origo.hu

Embertelen borzalmakat kellett átélnie Jeff Bezos házvezetőnőjének

mindmegette.hu

Egyetlen barack miatt került Görög Zita a sürgősségire

origo.hu

Családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)

she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a stressz(x)

life.hu

Tisztább, egészségesebb víz minden nap - Így válassz otthonra vízszűrőt (x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar építészeti sikerek is megjelennek a nagy nemzetközi seregszemlén – Galéria

INSIDER

10 dolog, amit nem tudtál Karikó Katalinról - videó

INSIDER

Óriási magyar siker: Karikó Katalin kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat

INSIDER

József nádor ükunokája: "Dolgozunk Mindszenty boldoggá avatásáért"

INSIDER

Még az állatvédők is sokkot kaptak: ezt tette kutyájával a VII. kerületi nyugdíjas

INSIDER

Ez a két dolog kellett ahhoz, hogy Karikó Katalin Nobel-díjas legyen

INSIDER

Az unokázós csalók egy új módszerrel csaltak ki 1 millió forintot egy tiszakécskei nőtől

INSIDER

Borzalmas baleset Hódmezőváráshelyen: 7 métert zuhant egy cirkuszi artista