RETRO RÁDIÓ

Ez áll most Mátyás vadászkastélyának a helyén

Ez áll most Mátyás vadászkastélyának a helyén
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 10. 03. 06:19

Május 30-ig látogatható a Füvészkert 250 emlékkiállítás, ahol hazánk első botanikus kertjének a történetét is felidézik.

Ahol most van a Füvészkert, egykor ott állhatott Mátyás király vadászkastélya, amelyben lakott II. Lajos is, később pedig török basák. Itt tartották a Fővárosi Állat- és Növénykert első állatait és ez volt a vörösingesek központja a Pál utcai fiúk című regényben.

A Pálmaház kertjének romantikus építményei, tavai adtak ihletet Molnár Ferencnek, aki a Pál utcai fiúk című regényben a vörösingesek központjává tette. Nemecsek Ernőt itt dobták a vízbe. A regényből ismert harang mind a mai napig megkondul zárás előtt.

Az ELTE Füvészkert hazánk első botanikus kertje, 1771-ben Nagyszombatban alapították és eredetileg az orvostanhallgatók képzését szolgálta. 170 éve telepítették jelenlegi helyére, a Festetics-kertbe. Legidősebb fája a közel 250 éves sajmeggy és a 200 év körüli páfrányfenyők.

A kert a 19. század végén élte virágkorát, közel 10 hektáros területén 12.000 növényfaj és változata élt.

A Kiegyezést követő építkezések idején teljesen körbevette a város, újabb klinikaépületek vették el a területet, a kert egyharmadára zsugorodott. A II. világháborúban lebombázták az üvegházakat és a megmaradt trópusi gyűjtemények megfagytak.

Jelenleg több mint nyolcezer növényfaj és változatai tekinthetők meg rendszertani vagy életföldrajzi besorolásuk szerint.

Ma is gyönyörű növények találhatóak itt

A kert Amerikától Ázsiáig és Ausztráliáig minden kontinensről fel tud vonultatni növényérdekességeket. Több mint 300 nemzetközi vörös listás és ugyanennyi hazánkban is védett növényfaj található itt.

A Füvészkert 1960 óta országosan védett, 2005-ben pedig elnyerte a Magyar Örökség Díjat. 2006-ban a kert és védett épületei is Kulturális Örökségvédelem alá kerültek.

A 250 éves évfordulóra „Az ELTE Füvészkert története alapításának 250. évfordulójára” címmel könyv jelent meg, ami az intézmény történetét ismerteti, számos színes és fekete-fehér történeti fényképpel.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.