Létrehozva: 2021.10.01.

Fontos levelet írt Orbán Viktor, ez áll benne

Jubileumi ünnepségén olvasták fel a miniszterelnök sorait.

Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségét (MEOSZ), a 40 éves szervezet pénteki jubileumi ünnepségén Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelő miniszterelnöki megbízott olvasta fel a kormányfő köszöntőjét.

Orbán Viktor (Fotó: Facebook)

A miniszterelnök azt írta: „a MEOSZ 40 éves története alatt számtalan alkalommal bizonyította azt az igazságot, hogy egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen. Elég csak arra gondolnunk, hogy az elmúlt évtizedekben önök az otthonok és a hivatalok akadálymentesítése mellett a hétköznapi ügyintézés segítéséért a metrófelújításon át egészen a kormányzat családtámogatási rendszerének kialakításáig, hányféle módon és területen szereztek már érvényt a fogyatékkal élő emberek érdekeinek” – folytatta.

A kormányfő minden magyar ember nevében megköszönte, hogy a szervezet javaslataival, meglátásaival és hatékony érdekképviselettel nagy segítséget nyújt abban, hogy teljesíteni tudják a fogyatékkal élő honfitársakkal szembeni, alaptörvényben is megfogalmazott kötelességeket. „Úgy gondolom, mi magyarok méltán lehetünk büszkék azokra a nagyszerű eredményeinkre, így például paralimpikonjaink fényes sikereire, amelyeket a magyar mozgáskorlátozottak közössége ért el az elmúlt évtizedekben” – zárta sorait a kormányfő.

Nyitrai Zsolt, miniszterelnöki megbízott, köszöntőjében arról beszélt, hogy a MEOSZ nélkül nem jött volna létre a fogyatékossággal élő emberek jogait és esélyegyenlőségét biztosító törvény, amely mérföldkő volt a hazai szociális vívmányok területén.

Nyitrai Zsolt (Fotó: MTI)

Hozzátette: Magyarország az elmúlt évtizedben jelentős lépéseket tett a fogyatékossággal élő emberek életminőségének javítása, önálló életvitelének és társadalmi integrációja érdekében. A magyar kormány kiemelt stratégiai partnerei a fogyatékossággal élő érdekvédelmi szervezetek – folytatta a miniszteri biztos, közös célnak nevezve a fogyatékossággal élők önálló életének segítését.

Külön szólt arról is, hogy a fogyatékossággal élő magyarokat tömörítő szervezetek támogatása több mint a duplájára nőtt 2010 óta és 2022-ben is növekedni fog.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára köszöntőjében biztosította a kormányzati együttműködésről a szervezetet abban, amely az önálló élet és az önrendelkezés lehetőségeinek kiszélesítését jelenti. Hozzátette: nem volt ez mindig így, a MEOSZ olyan korban vágott bele az érdekérvényesítésbe, amikor az elhallgatás kultúrája volt jellemző a fogyatékosság területén.

Az államtitkár azt mondta: kormányzati részről azt szeretnék, ha a fogyatékossággal élő és ép honfitársaink egyaránt megtalálnák számításaikat az életben.

Külön említette az infokommunikációs akadálymentesítést, amelyhez mintegy 730 millió forint támogatást biztosítottak, valamint a munkalehetőségek kiszélesítését, amelynek nemcsak a megváltozott munkaképességűek megélhetését biztosítja de önbecsülésüket is növeli.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a szervezet történetét felidézve arról beszélt, tagjaik olyan elkötelezett emberek, akik képesek átlépni saját problémáikon, félretenni azokat és a mindenkori döntéshozóknak jelezni ennek a társadalmi csoportnak a problémáit. Értékelése szerint a MEOSZ egy gazdag szervezet, amelynek gazdagságát a tagszervezetei és tagjai jelentik.

Az ünnepségen miniszteri elismerésben részesült Balogh Zoltánné a mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei elnöke, valamint Szakály József, a MEOSZ főtitkára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast