8 hónapja

A koronavírus-járvány negyedik hullámáról beszélt Dr. Szlávik János

Az infektológus főorvos szerint továbbra is az oltatlanok vannak óriási veszélyben, ugyanakkor helyesnek tartja, ha valaki önszorgalomból viseli a maszkot, hiszen az oltottak is megfertőződhetnek.

Dr. Szlávik János a TV2 Mokka című műsorának vendége volt szerdán reggel, ahol legfőképpen a koronavírus-járvány negyedik hullámáról, illetve annak magyarországi lefolyásáról beszélt. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint ugyan hazánkban is folyamatosan emelkedik az új fertőzöttek száma, de a kórházba kerülők száma nem olyan mértékben emelkedik, mint a korábbi járványhullámoknál, ami leginkább a védőoltásoknak köszönhető.

Dr. Szlávik János (Fotó: TV2)

A szakember szerint az előző hullámoknál rövidebb idő alatt, gyorsabban emelkedtek az esetszámok és a kórházba kerülők száma, jelenleg viszont az a legfontosabb feladat, hogy ne terhelődjön túl az egészségügy. Szlávik doktor úgy véli, a beoltottak kedvezőbb helyzetben vannak, ők pedig nyilvánvalóan nem félnek annyira a vírustól, így nem is ragaszkodnak foggal-körömmel a szigorításokhoz, mivel sokan úgy érzik, 2-3 oltással olyan védettségük van, hogy nem kerülnek kórházba, pláne intenzív osztályra, illetve nem alakulhat ki náluk súlyos megbetegedés sem.

Ugyanakkor kiemelte, hogy helyesnek tartja, ha valaki önszorgalomból viseli a maszkot, hiszen tudjuk, hogy az oltottak is megfertőződhetnek. A delta variáns esetében pedig kimutatták, hogy már a tünetmentes fázisban is fertőzőbb, és ellene csak maszkkal védekezhetünk.

Dr. Szlávik János elmondta azt is, hogy nemrég nyolcszázezer antigéntesztet is biztosítottak a háziorvosoknak, amelyek tizenöt perc alatt kimutatják, ha valaki koronavírusos. De hamarosan megérkeznek a rendelőkbe az influenzaoltások is, amelyek tovább segíthetik a védekezést.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Feltalálták a ruha alatt viselhető műizmokat

borsonline.hu

Kiadták a riasztást: brutális vihar közelít hazánk felé

magyarnemzet.hu

Hőssé vált Rybanska, aki már a mi lányunk, a mi büszkeségünk

mindmegette.hu

Ez a különbség az olasz és a klasszikus fagyi között

hirtv.hu

Aszódi kettős gyilkosság: Kiderült, hatalmasat hibáztak a rendőrök

ripost.hu

Elképesztő dolog történt a megműtött magyar fiatallal

mindmegette.hu

11 könnyű tészta, ami 30 perc alatt elkészíthető a kánikulában

travelo.hu

HORVÁTORSZÁG TELE VAN TERMÉSZETTEL…(x)

ripost.hu

Egyetlen nap alatt ezren kerültek dutyiba Budapesten

ripost.hu

Megműtötték a horrorbalesetet szenvedett Dávidot, hihetetlen, ami történt

ripost.hu

„Elfelejtettem, mekkorák a melleim” – óriási ciciket villantott a matektanárnő

További cikkek

INSIDER

Jakab Péter „mamuszos” élettársa elfoglalta helyét a Parlament díszpáholyában

INSIDER

Hivatalos: Karácsonyék megemelik a parkolási díjakat Budapesten - videó

INSIDER

Fesztiválok és 1000 forintos táborok: nyáron is segít az Egyszülős Központ

INSIDER

Baloldali késdobáló – Megjelent a Ripost7 legújabb száma!

INSIDER

Brutális kánikula: tévedett az időjárás-előrejelzés

INSIDER

Horror a magyar sertéstelepen: Sokkot kaptak a Nébih munkatársai – Videó

INSIDER

Megműtötték a horrorbalesetet szenvedett Dávidot, hihetetlen, ami történt

INSIDER

Brutális mesterhármassal támad a kánikula: újabb megyékre adtak ki harmadfokú riasztást