Létrehozva: 2021.09.23.

Üzennek a dühös budapestiek Karácsonynak: megbuktál, keress más munkát!

Már azoknak is elegük van Karácsony Gergely főpolgármesteri tevékenységéből, azaz semmittevéséből, akik megválasztották. A Ripost7 autósokat és járókelőket kérdezett, mit üzennek a főpolgármesternek. Csak a nyomdafestéket is tűrő változatokat közöljük.

Mit üzennek az emberek Karácsony Gergelynek és mit szólnak ahhoz, hogy tíz évig tanított az egyetemen, holott sem a nyelvvizsgája, sem a képesítése nem volt meg ehhez?

Ezt kérdeztük meg száz autóstól és járókelőtől Budapest különböző pontjain. Sokan voltak, akik elmondták ugyan a véleményüket, de nem adták hozzá nevüket, arcukat, mert „mi lesz, ha mégis ők kerülnek hatalomra, akkor biztosan megtorolják, jobb a békesség”. Voltak olyanok is, akik szimpatizálnak vele, a százból nagyjából tíz – ezekből a véleményekből is idézünk.

Karácsony Gergely fõpolgármester,
Havanna lakótelep
( Fotó: Sáfár Tibor)
Fotó: Metropol

A megszólalók túlnyomó többsége azonban – több-kevesebb vehemenciával – azt mondta: jobb lenne, ha a főpolgármester foglalkozást változtatna és valami olyasmibe fogna, amivel nem tud ennyit ártani. A főváros úszik a szemétben és a mocsokban, a közlekedés teljes káosz, hajléktalanok lepték el a közparkokat és azt látják, hogy a főpolgármester egyáltalán nem törődik már Budapesttel, csakis a saját politikai karrierének építésével van elfoglalva.

20210608 Budapest
Drogosok, hajléktalanok a Józsefvárosban Fotó: Máté Krisztián (MK)
Fotó: Ripost

Ezt még azok is nehezményezték, akik egyébként szimpatizálnak vele vagy rá szavaztak. Voltak, akik azt mondták, egyáltalán nem érdekli őket a politika és nem is hallottak Karácsony oktatási botrányáról, mások markánsan megfogalmazták azt a véleményüket: ha van egy általános követelmény, akkor az alól senki nem lehet kivétel, és mind Karácsony Gergely, mind pedig az, aki őt az egyetemi katedrára engedte, bűnös. Ha már az egyetemen mások és a jogszabályok fölött állónak tartotta magát, akkor mi lesz, ha még nagyobb hatalmat kap? – tették fel a kérdést.

Csak azon véleményeket adjuk közre, akik legalább a keresztnevüket és arcukat adták hozzá.

Petra: „Elviselhetetlen ez a forgalom, sürgősen változtasson ezen!„

Fotó: Ripost

Farkas Kálmán: „Mindenkinek megnehezíti az életét napi 3-4 órával. Tegye a háztetőre a biciklisávokat, mert ezek itt balesetveszélyesek!”

Fotó: Ripost

Géza: Most villamossal jöttem éppen és a kötöttpályás közlekedés is problémás, mert föltorlódik itt a sor és nem tud a 28-as, 37-es beállni a helyére. Én, amikor tudom, leteszem a kocsit, de még rendes BKV közlekedéssel se lehet eljutni sehová. Ha valaki nem ért valamihez, akkor nem kell vele foglalkoznia, ezt üzenem Karácsonynak! Meg azt, hogy egy fenékkel nem lehet több lovat megülni.„

Fotó: Ripost

körte

Nyíri József: Sokat ülök a dugóban és azt üzenem Karácsony Gergelynek, hogy ne akarjon miniszter lenni! Mert a városhoz se ért! A forgalmat így megzavarni… Ilyet nem lehet csinálni, hogy az egész belváros meghalt. Ez lehetetlen! Azonkívül azt üzenem, hogy én viszont dolgozom, és a munkámhoz elengedhetetlen, hogy bejöjjek a belvárosba a kisbusszal.”

Fotó: Ripost

Nagy László: Nekem ez a szervezetlen közlekedés, a dugóban ücsörgés üzemanyagban három teli tank a kettő helyett, jobb esetben! Itt kell járnom gyakran a körúton a munkám miatt és próbáltam kikerülni a dugót, de lehetetlen. Nem csinálok semmit egész nap, csak ülök a dugóban, mint lóf. a lakodalomban. Ez iszonyat nagy szívás! Karácsony Gergelynek meg azt üzenem, hogy gondolja át jobban a lépéseit, mert ez így abszurd! A hetedik kerületi piactól egy óra alatt sikerült eljutnom a Dohány utcába.„

Fotó: Ripost

Dániel: „Hogy mit gondolok és mit üzenek? Az nem tűr nyomdafestéket sajnos! Felháborító. Egész nap a VI, a VII, a VIII. és az V. kerületben rohangálok, mert egy cégnek intézem az ügyeit. Azt üzenem Karácsonynak, hogy keressen egy másik elfoglaltságot magának! Amit még mondanék, azt inkább nem mondom, úgysem írhatják le.”

Fotó: Ripost

Mészáros László: „Karácsony Gergelynek? Hát, én az ő helyében nem akarnék miniszter lenni, tegye rendbe ezt a fővárost!„

Fotó: Ripost

Ákos: „Azt üzenem, hogy nem fogok rá szavazni!”

Fotó: Ripost

 

Vince: „Nekem a politika semleges… Hát tanuljon meg angolul, ha miniszterelnök akar lenni! Az sokat számít. Én is a nyelvtanulással küzdök, de anélkül meg manapság nem lehet boldogulni.„

Fotó: Ripost

Lilla: „Hát ha én ezt most kimondanám, hogy hova menjen! Mert igazat nem tud mondani csak hazudik, hazudik, hazudik. Amikor meglátom őt a Facebook-on, egyszerűen rosszul vagyok. Ez a megjátszás, ezek az összebeszélések, a hazugságok! Ki az az elmebeteg, már bocsánat, aki ezeket elhiszi?! Játszadoznak a néppel, tönkre akarják tenni az országot! Teljesen tönkre. Én emlékszem, én éltem a régi világban! Köszönöm, nem kérek belőle többet!”

Fotó: Ripost

 

Mi a véleményük arról, hogy Karácsony Gergely 10 évig jogtalanul tanított?

Erzsébet: „Nekem szimpatikus, bevallom, Karácsony Gergely, de az biztos nem volt jogos, hogy egyetemen tanított. Szerintem az tehet róla, aki felvette, hiszen az tudja, milyen papírokra és végzettségre van szükség.„

Andrea: „Ezt valaki eldöntötte, engedélyezte neki az egyetemen. Az a felelős!” Mária:Ez borzasztó, ez felháborító! Ilyet hogy lehet megengedni? Mondjon le és hagyjon abba mindent, nekem ez a véleményem!„

Géza: „Csak a rádióból és a televízióból tudom, hogy jogtalanul tanított. Nem volt nyelvvizsgája, nem volt megfelelő tanári diplomája. Nekem az a véleményem a politikától és mindentől függetlenül, hogy nem volna szabad hagyni, hogy megússza.”

Ha egyéb megdöbbentő, érdekes és sztorikban bővelkedő cikkeket szeretnél olvasni, keresd a szeptember 21-én megjelent Ripost7 legfrissebb számát az újságosoknál, vagy az egyéb árusítóhelyeken!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra