2 éve

Űrcentrumot alapítottak Magyarországon, eláruljuk, melyik egyetemen keresd

A képzésre a tervek szerint 2022 tavaszán jelentkezhetnek az egyetemisták.

Asztrofizikai és űrtudományi centrumot alapított az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kara (TTK), amely az asztrofizikai, csillagászati és űrtudományi kutatásokat hivatott összehangolni és koordinálni.

A felsőoktatási intézmény közleménye szerint a június elsején megalapított űrcentrum igazgatója Frei Zsolt asztrofizikus, tanácsának tagjai a Fizikai Intézet, a Kémiai Intézet és a Földrajz- és Földtudományi Intézet delegált professzorai, létrehozásáról az ELTE TTK kari tanácsa februárban döntött. A centrumnak köszönhetően a tudományterületek képviselői hatékonyabban és eredményesebben tudják végezni az asztrofizikai, csillagászati és asztrokémiai kutatásokat, valamint az űreszközök fejlesztését és az űrből végzett asztrofizikai megfigyeléseket – olvasható az írásos összegzésben.

Fotó: Pixabay.com

Az űrcentrum tagjai a kar különböző intézeteiben dolgozó főállású kutatók, továbbá az adminisztratív feladatokat is a részt vevő intézetek munkatársai látják el. Kutatásaik egyik legfontosabb támogatási forrása az asztro- és részecskefizikai kiválósági program – derült ki a közleményből.

Az ELTE Fizikai Intézetben működő anyagtudományi kiválósági program és az asztro- és részecskefizikai kiválósági program másik együttes sikerének nevezték a nagy nemzetközi kollaborációkban és a világ legjobb asztrofizikai és részecskefizikai programjaiban való magyar szereplést.

„A kiválósági programok által benne vagyunk a fizika tudományterületének nemzetközi vérkeringésében, így mesterszakos diákjainknak és doktoranduszainknak olyan külföldi obszervatóriumokban is végezhetnek méréseket, amely eddig csak az amerikai és nyugat-európai elitegyetemek diákjainak adatott meg” – idézte a kommüniké Frei Zsolt professzort.

Mint írták, a Külgazdasági és Külügyminisztérium is elkötelezetten támogatja a magyar fizikusképzést, különösen az űripar tekintetében, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen kidolgoznak egy egyetemi űrtudományi kiegészítő képzést, amely 16 magyar egyetem közreműködésével valósul meg.

Ferencz Orsolya Ildikó, Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

„Az űrtudomány számos tudományterülethez kapcsolódik, hiszen az emberiség mindennapi életét mélységeiben befolyásolják az űralkalmazások. Ezért fontos, hogy egy komplex egyetemi programot tudjunk elindítani, amely felöleli a természettudományoktól kezdve a társadalomtudományokat is. Az ELTE mint a képzés kiemelt partnere a természettudományos oktatásért lesz felelős” – idézte az összegzés Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztost, aki azt is jelezte, hogy a képzésre a tervek szerint 2022 tavaszán jelentkezhetnek az egyetemisták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vérfagyasztó felfedezést tettek Japánban magyar kutatók

origo.hu

Szörnyű gyilkosság történt a brit királyi családban

borsonline.hu

Bepróbálkozott Majkánál a TV2 egykori sztárjának felesége

ripost.hu

"A Tescóban dolgozunk: íme 7 dolog, amit szívesen elmondanánk a vásárlóknak, de nem tehetjük"

mandiner.hu

Megérkeztek az első nem hivatalos eredmények a szlovák választásról

origo.hu

Lehúzta a cipzárját, majd a melleit fotózgatta az egyik legszexibb magyar DJ - kép

mindmegette.hu

Kiderült, ki lett A Konyhafőnök tizedik évadának győztese

ripost.hu

Titokzatos férfivel randizott G.w.M exe, Nagy Melanie - fotó

ripost.hu

Vasútállomás mozgólépcsője szakította le a négyéves kisfiú lábujjait

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Iskolabusz-baleset: a gyerekek sikoltozva a betört ablakokon át másztak ki, egy 15 éves lány meghalt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megtalálta a Ripost: Ezek a népszerű termékek mentek össze az évek során

INSIDER

Orbán Viktor: Magyarország nem lesz migránsgettó!

INSIDER

Érkezik a nyugdíj-kiegészítés: a kormányinfó legfontosabb bejelentései

INSIDER

Orbán Viktor: novemberben átlagosan félhavi nyugdíj-kiegészítés érkezik

INSIDER

Ez a terápia az utolsó esélye az agydaganatos Marcinak, jótékonysági futással támogatják a kisfiút

INSIDER

Ki ne hagyd: ekkor jön az őszi csillaghullás

INSIDER

Magyar siker: a világ legjobb projektmenedzsere itt él

INSIDER

Nyitrai Zsolt: A kormány partnerként tekint a hazánkban működő társadalmi vállalkozásokra