tóth gabi
Egész Balmazújváros összefogott, hogy segítsen a súlyos betegséggel küzdő Noéminek. A városban október 3-án jótékonysági sütivásárt tartanak, ahol minden látogató támogathatja a családot. A kislány és családja nehéz anyagi helyzetbe került, így nagy szükségük lenne az anyagi segítségre, hogy fedezni tudják az orvosi ellátás költségeit.
Noémi 2013-ban született és egészen két és fél éves koráig teljesen normálisan fejlődött, semmi jele nem volt annak, hogy bármilyen egészségügyi problémája lenne. 2015 májusában azonban a kislány aggasztóan kezdett viselkedni és hosszú ideig fejfájás, szédülés és hányás tünetei jelentkeztek nála. Ekkor a szülei elvitték egy teljes kivizsgálásra, többek közt koponya MRI-t is készítettek. A vizsgálat sajnos szomorú eredményt hozott, mert kiderült, hogy a kislánynak egy tumor van az agytörzsén, amit azonnal műteni kell.
A tumort sikeresen eltávolították, de a kislányra még hosszú gyógyulási folyamat várt, kemoterápiával és sugárkezeléssel, ami rendkívül megterhelő volt a fiatal szervezet számára. Noémi azonban nagyon küzdött és kigyógyult betegségéből.
A sors ugyanakkor nem volt kegyes a családhoz, mert a daganat 2016-ban kiújult, ezért újabb műtét és kezelés következett. Ezután sokáig, 2021 első feléig tünetmentes volt a gyermek, de sajnos nemrégiben, augusztusban újra kiújult a daganata. A kislányt most újra kórházban kezelik és mindent megtesznek azért, hogy meggyógyuljon.
A Veszprém megyei, Csabrendeken élő családnak azonban most támogatásra van szüksége, mert nehéz anyagi helyzetbe kerültek, a szülőknek Noémin kívül még három gyermekről is gondoskodniuk kell. Balmazújváros lakói ezért jótékonysági sütivásárt rendeznek Noémi megsegítésére.
Ez a hatalmas összefogás nem az első alkalom a városban. Három évvel ezelőtt ugyanis, amikor a család szintén nehéz helyzetbe került a kislány betegsége miatt, a helyiek kupakgyűjtésbe kezdtek. Az esemény végén a hatalmas mennyiségű összegyűlt kupakot beváltották és az érte járó összeget a családnak adományozták.
A város lakói most is hasonló eseményre készülnek, az október 3-án rendezendő sütivásáron mindenki akármekkora összeggel támogathatja a kislány gyógyulását és cserébe jókat falatozhat az édességekből.
Az esemény egyik főszervezője és a család jó barátja, Bojtorné Nagy Nikoletta kérdésünkre elmondta:
„mindössze két nap alatt, amióta meghirdettük az eseményt több mint 170 tepsi süteményt ajánlottak fel a balmazújvárosiak. Ez rendkívüli gesztus a helyiektől és reméljük, hogy az ország minden területéről minél többen eljönnek majd a sütivásárra és támogatják Noémit, mert megérdemli az esélyt a gyógyulásra.”
A kislány támogatására szervezett jótékonysági sütivásárt október 3-án vasárnap tartják Balmazújvárosban, az Arany János utca 1.-ben, az Ifjúsági házban.