Létrehozva: 2021.09.13.

Hoppá, mi derült ki Tóth Gabi vasárnapi szereplésével kapcsolatban

A szombati főpróba alatt lámpalázzal küzdő énekesnő apácáktól kapott lelki támogatást. Az ima segített! Tóth Gabi vasárnapi koncertje remekül sikerült.

Ferenc pápa szentmiséje előtt lépett fel vasárnap az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson a Hősök terén Tóth Gabi, aki a szombati főpróba alatt lámpalázzal küzdött.

Izgatott volt, feszült, mivel a legjobbat akarta kihozni magából. Mire néhány apáca kedvesen odament az énekesnőhöz és megkérdezték tőle, hogy miben segíthetnek? Gabi azt válaszolta nekik, hogy öleljék meg. – Erre az apácák megölelték az énekesnőt és megígérték neki, hogy a vasárnapi fellépése alatt imádkoznak majd a sikeréért – tudta meg a Bors tudósítója egy stábtagtól.

Lámpalázzal küzdött a
szombati főpróbán

Ilyen lelki támogatás mellett nem csoda, hogy az énekesnő fellépése fantasztikus volt. Tóth Gabi nem sokkal 10 óra előtt lépett színpadra csodás, egyedi tervezésű, kifejezetten az alkalomra készült ruhában, melyet hazai divatcég tervezett és kézzel hímeztek magyaros motívumokkal. A fekete, zárt, hosszú ruhán gyönyörűen mutattak a virág-, szív- és madárminták. Az énekesnő már régóta nagy rajongója a matyó és kalocsai mintás daraboknak.

Tóth Gabi a fellépésen különleges ruhája mellett egyedi tervezésű, a Szűzanyát és a kis Jézust ábrázoló nyakláncot viselt. Az énekesnőt a koncerten egy nagybőgős, egy gitáros, egy hegedűs, brácsás és egy vokálos kísérte.

Óriási sikert arattak Tóth Gabiék vasárnap

Tóth Gabi hatalmas sikert aratott az „Aludjál el Istennek báránya, szeretetből jöttél a világra” című sorok éneklése alatt.

Az énekesnő előadta legújabb, „Az én szívem” című slágerét is, amelynek szövegét erre a fellépésre módosította: Tóth Gabi az „Erdőben szeretkezés” helyett „erdőben ölelkezésről” énekelt Ferenc pápa előtt. A dal videóklipje egyébként óriási siker: szeptember 1-jén került fel a YouTube-ra és már, több mint 1 millió megtekintésnél tart.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast