5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Híres zenészek adtak interjút az utca emberének

Híres zenészek adtak interjút az utca emberének
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 09. 27. 08:40

Bagossy Norbert, Kowalsky, Sena és Likó Marcell is interjút adott a Fedél Nélkül című lapnak, amit ezúttal profik állítottak elő, önkéntes munkában..

Még egy héten át bárki megvásárolhatja a Fedél Nélkül utcalap zenei különszámát. A lap ezúttal különleges újdonsággal készült olvasóinak: frissen megjelent számában kizárólag a magyar könnyűzene a téma.

A Fedél Nélkül ideiglenes, társadalmi munkában dolgozó riportereinek ehhez a számhoz sikerült exkluzív interjút készítenie többek között Bagossy Norberttel, Kowalsky-val, Senával, Likó Marcival, Leskovits Gáborral és a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint szerzőpárossal.

Kowalsky Fotó:Varga Imre

Az újságot a médiában hosszú ideje jelenlévő szakemberek készítették el a napi munkájuk mellett, köztük szerkesztők, újságírók, fotósok, grafikusok, tördelőszerkesztő és korrektor.

Az újság a Menhely Alapítvány, a Kobuci Kert és a Zeneszöveg.hu finanszírozásában, a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében jelent meg, és megvásárolható az engedéllyel rendelkező utcai terjesztőktől Budapest és több megyeszékhely főbb csomópontjain. Minden eladott újság utáni bevétel a terjesztőnél marad. A különszám a fedelnelkul.hu felületen is megvásárolható, az itt keletkező bevétel a Menhely Alapítványhoz kerül.

A Fedél Nélkülről

A Fedél Nélkül az otthontalan, nehéz körülmények között élő embereknek kínál megélhetési lehetőséget. A lap először 1993 júliusában jelent meg, kezdetben mindössze 4 oldalas lapot fénymásolással sokszorosítva egy félbehajtott A3-as papíron „adták ki”. A Fedél Nélkül azóta jelentős átalakuláson ment át, jelenleg 24 oldalon jelenik meg kéthetente, és elsősorban hajléktalan emberek műveit, verseit, írásait közli.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.