Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.08.

A nemzeti konzultáció eredménye: a magyarok 97 százaléka támogatja a gyermekvédelmi lépéseket

A magyar emberek szerint helyes, hogy törvény korlátozza a kiskorúakra irányuló LMBTQ-propagandát.

A nemzeti konzultáció kérdőívét kitöltők 97 százaléka gondolta úgy, hogy a gyermek nevelése kizárólag a szülők feladata és felelőssége – emelte ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerdai Facebook-videójában, melyben ismertette a nemzeti konzultáció eredményeit. A kormányszóvivő elmondta, hogy a magyar emberek szerint helyes, hogy törvény korlátozza a kiskorúakra irányuló LMBTQ-propagandát.

Arra a kérdésre, hogy milyen legyen a járvány utáni élet a válaszadók 96 százaléka egyetértett abban: Magyarországot meg kell erősíteni, hogy egy veszélyesebb korszakban is meg tudjon felelni az új kihívásoknak.

„Még ennél is több ember, a válaszadók 98 százaléka gondolta úgy, hogy Magyarországnak ki kell állnia az érdekei mellett, hogy nem engedhetünk Brüsszel zsarolásának. A magyar emberek világos üzenetet küldtek: nem kérnek a gyámkodásból!„ – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

A kormányszóvivő közölte, 99 százalékos egyetértés van abban is, hogy ne a családok, hanem a multinacionális nagyvállalatok fizessék meg a környezetromboló tevékenységük árát. Úgy fogalmazott: „Az emberek nem kérnek a brüsszeli klímaadókból, nem szeretnék, hogy a környezetszennyezés és a klímaváltozás költségeit a magasabb rezsiárakon keresztül nekik kelljen megfizetniük.”

A koronavírus-válság rámutatott, milyen az, amikor egy ország kiszolgáltatott. a nemzeti konzultációt kitöltök 94 százaléka ítélte meg úgy, hogy szükség van magyar vakcinagyárra.

„A nemzeti vakcinagyár lehetővé teszi, hogy hatékonyan, nem másoknak kiszolgáltatva tudjunk védekezni a jövőben is„ – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra azt mondta: a kormány számára a nemzeti konzultáció eredménye mindig irányadó, ezért napirenden vannak ezek a kérdések, a döntésekről majd beszámolnak.

A konzultáció tizennégy kérdést tartalmaz, a válaszokat augusztus 25-ig várják. A kérdőívek postázása ma kezdődik − derült ki a magyar kormány közösségi oldalán közzétett bejegyzésből.

A konzultáció fő témája a járvány utáni élet volt, a kérdések érintették a minimálbér szintjét, a családtámogatásokat, a migrációt, a hitelmoratóriumot és az adókat is.

Az adatlapon az alábbi tizennégy eldöntendő kérdésre várták a választ:
  1. Vannak, akik szerint a járvány után a világ sok tekintetben megváltozott, egy veszélyesebb korszak kezdődött. Magyarországot meg kell erősíteni, hogy meg tudjon felelni az új kihívásoknak. Mások szerint minden újra olyan lesz, mint a járvány előtt, így nincs erre szükség. Ön mit gondol?
  2. Vannak, akik azt mondják, Magyarország megerősítését a minimálbér megemelésével kell kezdeni. A minimálbért 200 ezer forintra kell emelni, mert ez is biztosítja, hogy a gazdasági növekedésből ne csak a vállalatok, hanem a magyar emberek is részesüljenek. Mások szerint erre nincs szükség.
  3. Vannak, akik azt mondják, Magyarországot úgy lehet megerősíteni, ha alkotmányos védelmet adunk a családtámogatásoknak, a munkát terhelő alacsony adóknak és a nyugdíjaknak, hogy válságok alatt egyetlen kormány se vehesse el azokat az emberektől. Mások szerint erre nincs szükség, a válságok árát fizessék meg az emberek.
 
  • Vannak, akik azt mondják, Magyarország megerősítéséhez fontos lenne, hogy arra törekedjünk, Európában Magyarországon legyenek a legkisebbek a munkát terhelő adók. Mások szerint erre nincs szükség, vissza kell térni a Gyurcsány-korszak politikájához, és emelni kellene a munkát terhelő adókat.
  • Vannak, akik azt javasolják, hogy ha sikerül a kormánynak a gazdasági növekedés mértékét 5,5 százalék fölé emelni, akkor a gyermeket nevelő szülők kapják vissza a 2021. évben befizetett adójukat (az átlagbér adószintjéig), mivel ők viselték a legnagyobb terhet a járvány alatt. Mások szerint erre nincs szükség.
  • Vannak, akik szerint a hitelmoratóriumot 2021 szeptemberétől jövő év júliusáig meg kell hosszabbítani, hogy azok a családok és vállalkozások, melyek rászorulnak, továbbra is felmentést kapjanak a hitel visszafizetése alól. A bankok szerint erre nincs szükség, a hitelmoratóriumot meg kell szüntetni és mindenkinek törlesztenie kell.
  • Brüsszel a járvány után újra vissza fog élni a hatalmával, eljárásokat indít hazánk ellen, hogy rákényszerítse a magyarokra az akaratát. Vannak, akik azt gondolják, Magyarországnak vállalnia kell a vitákat, és ki kell állnia az emberekért. Mások szerint Magyarországnak engednie kell Brüsszelnek.
  • Brüsszel új adókat akar ránk kényszeríteni, hogy a multinacionális vállalatok által okozott környezetszennyezés és a klímaváltozás költségeit magasabb rezsiárakon keresztül a magyar családokkal fizettesse meg.
    1. Soros György által finanszírozott szervezetek széles körű nemzetközi támadást indítottak Magyarország ellen a gyermekek védelméről szóló törvény miatt. Ez a törvény megtiltja a gyermekekre irányuló szexuális tartalmú propagandát az óvodákban, az iskolákban és a gyermekek számára elérhető médiában.
    2. Soros György a járvány után újra meg fogja támadni Magyarországot, mert a magyarok ellenzik az illegális migrációt. Vannak, akik szerint ellen kell állni a Soros-szervezetek nyomásgyakorlásának, mások szerint Magyarországnak engednie kell a migrációs vitában.
    3. Sokak szerint a járványok korában óriási veszélyt jelent, ha mindenki szabadon beutazhat Magyarországra. Fenn kell tartani annak a lehetőségét, hogy újabb járványhullámok felbukkanása esetén járványügyi korlátozásokat lehessen előírni, és a járványok által sújtott országokból csak egészségügyi vízummal lehessen belépni Magyarországra. Mások szerint a járvány véget ért, a szabad beutazás lehetőségét minden országból korlátlanul biztosítani kell.
    4. A brüsszeli bürokraták és Soros György szervezetei szerint a járvány utáni években fel kell gyorsítani a bevándorlók behozatalát. A tengeri úton érkező migránsokat pedig kötelezően szét kell osztani az európai országok között. Magyarország kormánya nem támogat semmilyen kötelező szétosztást. A kormány álláspontja szerint a járvány után is csak önkéntes alapon lehet befogadni a migránsokat, és nem lehet kötelező módon szétosztani őket az unió országai között.
    5. Vannak, akik szerint a járvány utáni két évben járványügyi migránsSTOP-ra van szükség. Teljesen le kell zárni a határokat a migránsok előtt, mert újabb vírusmutációkat hurcolhatnak be Magyarországra. A brüsszeli bürokraták szerint nem szabad visszautasítani a járvány idején érkező migránsok befogadását.
    6. A járvány idején látható volt, hogy a nemzetközi piacon nagy küzdelem alakult ki a vakcinákért. Vannak, akik szerint a járványok korában meg kell szüntetni ezt a kiszolgáltatottságot, ezért szükség van magyar vakcinagyárra. Mások szerint erre nincs szükség.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát