Létrehozva: 2021.08.29.

Kocsis Máté: petíciót indít a Fidesz Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel

Szeptember elsejétől petíciót indít a Fidesz Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel, ezzel arra kívánják emlékeztetni az embereket, hogy akik hatalomra akarnak kerülni, ugyanazok, mint „akik 2002 és 2010 között tönkretették az országot” – közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szerző Ripost

Kocsis Máté azt mondta: 2002 és 2010 között, amikor a baloldal kormányzott – a legtöbb ideig Gyurcsány Ferenc vezetésével -, elvettek egy havi nyugdíjat, elvettek egy havi bért a közigazgatásban dolgozóktól és a tanároktól, megszüntették az otthonteremtési programot, devizahitelek felvételére kényszerítették a magyar családokat, megszüntették a családi adókedvezményt, kórházakat zártak be, 600 milliárd forintot vontak el az egészségügyből, 16 ezer aktív kórházi ágyat számoltak fel, hatezer egészségügyi dolgozót elbocsátottak, háromszorosára emelték a gáz és kétszeresére az áram árát, valamint 16 százalékról 19-re emelték a társasági adót.

Kocsis Máté
Fotó: Magyar Nemzet

Az elmúlt években a baloldalon a teljes kontrollt Gyurcsány Ferenc szerezte meg, ezért mindegy, hogy Jakab Péter, Karácsony Gergely vagy Dobrev Klára indul miniszterelnök-jelöltként, Gyurcsány Ferenccel állunk szemben – jelentette ki.

Hozzátette: Gyurcsány Ferenc „szereplők mögé bújva újra hatalomra akar kerülni”, ezért a Fidesz azokat, akik nem akarják, hogy „újra hazudjanak reggel, éjjel és este, akik nem akarják, hogy Gyurcsány újra lovasrohamot vezényeljen a saját honfitársai ellen, vagy szemeket lövessenek ki, akik nem akarják, hogy fizetőssé tegyék az egészségügyet”, arra biztatja, hogy támogassák a petíciót.

„Nem hagyhatjuk, nem fogjuk engedni”, hogy „ugyanazok az emberek, akik 2002-2010-ben tönkretették az országot”, hatalomra kerüljenek – emelte ki.

A frakcióvezető szerint Karácsony Gergely főpolgármester fővárosi teljesítménye nem értékelhető. Budapest romokban van, mindenhol kosz, szemét és dugó van, és eszkalálódott a hajléktalanhelyzet is – fogalmazott, hozzáfűzve: számos fővárosi döntés Gyurcsány Ferencéknél születik meg, mivel tele van a városháza is az ő embereivel.

Kocsis Máté arra számít, hogy az uniós viták folyamatosan lesznek, és elítélő nyilatkozatokat tesz majd az európai mainstream, mert a brüsszeli elit a baloldalt szeretné hatalomra segíteni.

Magyarország és a brüsszeli vezetők között vita van például a migrációs kérdések miatt, és a gyermekvédelem területén is „összeakadtunk” – mondta a frakcióvezető, aki szerint meglepő uniós álláspontok voltak ezzel kapcsolatban. Hozzátette: „azt hittem, a gyermekvédelem közös európai érték, de kiderült, hogy ezt már beelőzte az LMBTQ-propaganda feltétel nélküli támogatása”.

A frakcióvezető közölte: a migrációs kérdésekben Magyarország továbbra sem hajlandó elfogadni a kvótajavaslatokat, amelyek az afganisztáni helyzet miatt újra felerősödtek.

Megtartotta XI. kongresszusát a Demokratikus Koalíció. A rendezvényen felszólalt Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára is, akik az elszámoltatás és egy új rendszerváltás megteremtéséről beszéltek, nem hagyva kétséget afelől ki is a főnök a baloldali összefogásban. A baloldali politikus azt is fejtegette, hogy a baloldalnak egységesnek kell maradnia, mert csak együtt tudnak kormányozni. Emiatt Dobrev bejelentette, hogy év végéig megalakítják az „új köztársasági kormányt”, egyfajta árnyékkormányt, és nekilátnak a kormányprogram kidolgozásának.

A DK kormányfőjelöltje a remélt választási győzelem után tárgyalásokat akar kezdeményezni az európai és amerikai szövetségesekkel, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatokat.

– A választásokat meg fogjuk nyerni, de el kell kerülni, hogy a kormányzásba belebukjunk. Az előválasztás tétje, hogy ki az, aki április után is tud kormányozni – mondta Dobrev, hozzátéve: nem csupán kormányváltásra készülnek, hanem rendszerváltásra is. A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője úgy vélekedett: aki miniszterelnök-jelölt akar lenni, annak tudomásul kell venni, hogy ha nem tudnak leszámolni az Orbán-rendszerrel, akkor az Orbán-rendszer számol le velünk. Továbbá azon véleményének is hangot adott Dobrev Klára, hogy amennyiben nem történik meg egy új rendszerváltás 2022-ben, akkor Orbán Viktor egy év után visszatérne a hatalomba. Ehhez kapcsolódóan a DK európai parlamenti képviselője arról beszélt – mint korábban Gyurcsány Ferenc –, hogy forgatókönyvekkel készülnek a választás utáni időszakra.
A békét és a tisztességet a beszéde során többször is emlegető Dobrev szerint a jelenlegi kormánnyal szemben minden konfliktust „el kell vinni a falig”, de a balliberális pártok közötti konfliktusokat el kell simítani.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szintén felszólalt a kongresszuson és megvédte a rasszista és antiszemita jelölteket is indító Jobbikkal kötött szövetséget, amikor úgy tett: „sok helyről indultak hadba azok, akik polgári demokratikus alternatívát akarnak nyújtani, de megérkeztek”. Dobrevhez hasonlóan a férje is arról értekezett, hogy rendszerváltást kell végrehajtania a szivárványkoalíció pártjainak, ha 2022-ben győzedelmeskednek az országgyűlési választáson. A baloldali politikus szerint az „eucharisztia nevében” nem ígérhet bocsánatot, mert nem bocsát meg azoknak, akik szerinte megrabolták, meggyalázták, tönkretették Magyarországot. A pártelnök az előválasztásról elmondta, hogy nem volt „nagy híve” a lebonyolításnak, az összefogást érintő konfliktusokat pedig „karcolgatásoknak” nevezte, amire szerinte szükség van a politikában.

Gyurcsány végül a jelenlegi kormánypártoknak és támogatóiknak üzenve ismét az elszámoltatás szükségességét hangoztatta, amit szerinte egy „tisztességes igazságszolgáltatás” fog megtenni, ha a baloldal hatalomra jut 2022-ben. Kijelentette: „ki fogjuk söpörni a hatalomból a karmelita kolostorban ülő nemzetáruló brigádot!”

origo.hu

Romhalmaz lett a luxushotelnek szánt emeletes hajóból - képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

magyarnemzet.hu

Pressman nem hagyta szó nélkül Orbán és Zelenszkij egyeztetését

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle

INSIDER

Nagy Márton: továbbra is alacsony szinten maradt az infláció